Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)

Történelemtudomány - Fodor Miklós Zoltán: Levente egyesületek Salgótarjánban (1924–1939)

NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEIJLL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV.

A szükséges infrastruktúra tekintetében a vállalati egyesületek álltak jobban. Megfelelő sportpályája volt az acélgyárnak és a bányának. A hirschgyári egyesület esetében sincs adat infrastrukturális nehézségekről. A városi egyesület mind emberanyagát, mind infrastrukturális adottságait tekintve hátrányban volt. Végig a korszakban a marhavásártéren (a mai Vásártér, akkoriban még beépítetlen terület) kellett tartania külső foglalkozásait. A városi testnevelési vezető 1928-ban jelzi a polgármesternek, hogy a tér oktatásra nem alkalmas. Kicsi, „szeméttel be van hintve, egy része majdnem állandóan víz alatt van, tele van marhahulladék- kal. ”47 A források szerint a helyzet később sem javult. A városi leventék a MOVE lőteret használták. Az acélgyár 1932-ben létesített lőteret, a bányának sem voltak gondjai a lő kiképzéssel.48

5. kép: Leventék foglalkoztatása az acélgyári pályán, 1930-as évek második fele

Liptay B. Jenő gyárigazgató már 1925. október 24-én átadta az acélgyári leventék gyári cserkészekkel közös otthonát.49 A bányatársulat és a Hirschgyár is gondoskodott megfelelő otthonról a húszas években. (A bányai otthon a bányakaszinóval szemben volt.) A városi leventék a vásártéri mázsaházban kaptak leventeotthont, de az épület célra való alkalmatlanságát többször hangsúlyozták. A téli hónapokban a benti foglalkozásokat a leventeotthonokban, társulati iskolák tantermeiben és tornatermeiben tartották, a városi egyesület a III. számú elemi iskolában, valamint a polgári iskola tornatermében.50

47 NML St. Pm. 5797/928.

48 Á. Varga, 1996. 124.

49 A Munka. 1925. 10. 24.

50 NML St. Pm. 14948/1941

116