A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXII. (2009)
TANULMÁNYOK - MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Shah Gabriella: Profán mítoszok - Fürjesi Csaba művészete
Fürjesi Csaba grafikai munkásságának egy másik nagy részét képezik a metafizikai témát érintő alkotások. Hatalmas méretű (100 x 70 cm-es) grafikáival az emberi élet-folyamat egyes állomásait ábrázolja. A végtelen messzeségből eredő emberi út a végtelen magasságba vezet. Az idők hajnalán az emberi lelkek megérkeztek a Földre, mert kozmikus küldetésük ide vezérelte őket. Ahogy mondják: a küldetés titkát a Teremtő fénnyel, csillagokkal írta fel az égre, hogy mindenki jól láthassa. Fürjesi Csaba asztrálmítoszi keretekben fogalmazza meg az emberi élet közegeit. A Kilépés című műve az „én-Iélek" fizikai testben való születését szimbolizálja, azaz a Földre születést, kilépést a Teremtőből. Az én-lélek elindul, hogy beteljesítse feladatát, hogy átlényegítse az anyag világát és kiteljesítse saját szellemiségét. Az Első állapot a végleges kiszakadást jelenti a teremtő egységből. Az Origó az ébredő öntudaté és a szellemi ébredésé. Erőit befelé fordítja önmaga létének mélyére száll, a lelkiség és a szellemiség végső titkaiba mélyed. Önmagában éli át Istent, a hagyomány szerint Isten tenyerében él. Majd kialakul az egyénisége, és kifelé fordul az érdeklődése. Az Üzenet című alkotásban már az önérdeket szolgáló erők fellépése van jelen. A kiszabaduló erőket a szabályok, normák, a törvényes rend vagyis maga az Üzenet tartja kordában. A Tükröződés - lélekpróba, vagyis az egyénben levő kettősség küzdelme a jobbulásért, az önismeret, az önuralom, és az egyéniség megszerzéséért. Csak az tud továbblépni, aki valakivé válik. Aztán a beteljesülés és szellemi megerősödés időszaka után jönnek a Jelek - sorsszerű korlátozások, betegségek megjelenése a beteljesület-len feladatok, el nem végzett munka következményeként. Ezt követi a Mérleg időszaka az Egyensúly című grafikában. (2. kép) Az ember ebben az életszakaszában egyensúlyt teremt önmaga és a külvilág között. Magasabb szellemi szintű átélésre törekszik és egyúttal „lényeglátóvá" válik. Az Ülepedés pedig gyökeres átalakulás, amikor az anyagi minőség elválik a szellemitől, vagyis ez a kor már az én alámerülése. Feloldódik az anyagi közegben, hogy majd átlépjen az örök szellemibe. A metafizikai témakör rengeteg alkotást kényszerített ki Fürjesi Csabából. Igen jelentős Fürjesi Csaba festészeti anyaga is. A művész alkotói korszakának elején az absztrakció uralkodott. Színekkel, gesztusokkal fejezte ki a lelki és hangulati állapotát. Ennek lényege tudat alatti képzeteinek közvetlen, drámai kifejezése volt. Elsősorban nem tanulságot kívánt szolgáltatni, mint inkább az érzelmekre 2. kép: Egyensúly