A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXII. (2009)

TANULMÁNYOK - NÉPRAJZ - Dita Nociarová: Szakrális kisemlékek Nógrádban

ezték városukat. 16 Szűz Mária plasztikákat sok helyen kápolnákban is találunk. A 20. század 90-es éveitől sorozatban gyártott Mária-szobrot állítottak a vilkei római­katolikus templom előtt, valamint Ógácson* a plébánia előtti kereszteződésen. Nógrádban a Szent Anna kultusz is elterjedt volt, aki a család védelmezője, de óv a pestistől, segíti a szülést, s egyben az anyák, özvegyek, állapotos asszonyok és a bányászok védőszentje is. A hívők a katolikus szlovák falvakból nyáron Szent Anna napkor Divénybe* jártak búcsúba. Divényben* a 18. században épült a Szent Anna kápolna, amely egyetlen helység többszögű végződéssel és fa tornyocskával. A vár romjai alá emeltették, éppen a valamikori várkapu elé. Juraj Rudinec divé­nyi* plébános építtette 1755-ben a vár törökök általi bevételének emlékére, és hogy az eredetileg katolikus Dobroc-i Szent Anna templomot helyettesítse, ami 1696-ban az evangélikusoké lett. 17 Szűz Mária édesanyjának tiszteletét hirdeti a füleki római-katolikus, Nagyboldog­asszonynak szentelt ferences templom előtt 1907-ben felállított kerámia Szt. Anna szobor is, amelyet 2000-ben restauráltak. A szobor egy többszögű oszloptalapzaton áll. Szt. Anna domináns női alakjához elölről egy kislány - Szűz Mária alakja simul hozzá háttal, kezében összegöngyölt pergamentekerccsel. Anna jobb keze ujjával rámutat a tekercsre - tanítja lányát a Szentírásra. A szoborcsoport egységes kom­pozíciójú, a két alak egy egésszé áll össze, amit a Szt. Anna fején áthajtott, és Mária szoknyáját is beborító vörös drapéria is hangsúlyoz. Felül ernyőszerű tető védi a szobrot, hátulján bibliai és csillagászati motívumokkal. A fülekpüspöki templom közelében levő nagy Szent Család szoborcsoportnak is központi, kiemelkedő anya­alakja Szent Anna. A masszív, derékrészén kidomborodó talapzaton a „S. ANNA" felirat látható. Ez a 18. századból származó barokk szoborcsoport öt alakból álló kompozíció. A fülekihez hasonlóan Anna alakjához itt is háttal hozzásimul az összekulcsolt kezű gyermek Mária. A barokk ábrázoláson Szt. Anna egyben tanító is: a nyitott könyvből - Bibliából - olvasni tanítja Máriát. Tőlük jobbra, egy szint­tel lejjebb van elhelyezve Szt. József alakja a karján ülő kis Jézussal, balra pedig Szt. Joachim. A két oldalsó férfialak nagyjából egyforma nagyságú, jól kiegyen­súlyozzák a kompozíciót. A szoborcsoportot egyszerű íves pléhtető védi, amelyet két fémoszlop tart. Egy másik, Nógrádban is tisztelt védőszent Szt. Vendel, az állatállomány és a pásztorok patrónusa. Kultuszának a 18. század folyamán való elterjedésében nemcsak a katolikus egyháznak volt szerepe, hanem a német telepeseknek, vala­mint a német, cseh és morva pásztoroknak is, akik a merinói juhok elterjedésével érkeztek a térségbe. 18 Rappon a templom területén található Szt. Vendel kónikus betontalapzatra helyezett kőplasztikája. A helyi plébános elmondta, hogy a szobor készítője ismeretlen és eredetileg az egykori, 1928-ban létrehozott egyházi iskola ZILKA, 1999, 65. MÓZER-SÁSKY, 1970, 111. LISZKA, 2000, 219.

Next

/
Thumbnails
Contents