A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)
KIÁLLÍTÁS - RENDEZVÉNY - Bagyinszki Istvánné - Balogh Zoltán: „Csináljunk együtt múzeumot!" Évek és emlékek - Fejezetek Salgótarján 85 éves városi múltjából
„A tanító város" egységet a Salgótarjáni M. Kir. Állami Kereskedelmi Középiskola reprezentatív tablóképe vezeti be. Az egység gerincét az elemi és általános iskolás generációkat felnevelt négy pedagógus Chmely lány hagyatékából válogatott fényképek, dokumentumok, díszoklevelek adják. Nemkülönben érdekesek a város első gimnáziuma emlékeiből a kiállításra kölcsönadott anyagok: a gimnáziumi sapka, a ballagó tarisznya és a gimnázium végzett növendékeinek 1947. évi tablója. A gimnázium oktatási rendjében a Salgótarjáni Főgimnázium 1923/24. évi osztálykönyve, tanári óravázlatok, óratervezetek, tantárgyfelosztás, órarendi kimutatás segítenek eligazodni. Különlegességnek számít a gimnázium tanári karáról 1929-ben készített fotó, amely a tanárok aláírásait is tartalmazza. A kiállítás a városi közélet egyik helyszínét rekonstruáló, egy az 1970-es évek vége, 80-as évek eleje hangulatát tükröző ifjúsági Wub-enteriőrrel folytatódik. A klub hangulatát a falakra tett közismert hazai és külföldi együttesek és előadók lemezborítói mellett a polcokra helyezett különféle társasjátékok, ifjúsági és színes képes lapok adják. A klubasztalon levő asztali foci, közismert nevén csocsó a házi versenyek atmoszféráját eleveníti fel. Az egykor virágzó salgótarjáni könnyűzenei életet és országos jelentőségű rendezvényeket a falakon levő plakátok jelzik. (A salgótarjáni Winter együttes koncertje, Omega-koncert és Amatőr Könnyűzenei Fesztivál, Gilbert Bécaud sanzonestje). Ugyanitt látható a korabeli klubélet egyik dokumentuma, a Síküveggyár Novum brigádjának tréfás farsangi meghívója. Korabeli csehszlovák Tesla lemezjátszó és magnetofon, NDK táskarádió, az első színes tévé utal az ifjúsági klubok technikai felszereltségére. A kiállítás utolsó egysége, a közösségi szórakozás színtere, újabb enteriőr: egy moziterem vetítőgépekkel, fapados sorszékekkel és természetesen filmvászonnal. Az Apolló Mozgó és a November 7. Filmszínház korabeli plakátjai, vendéglői zenés estek színes kavalkádja és a város leghíresebb színi csoportja, az Acélgyári Petőfi Színjátszó Csoport színi lapjai csábítják a vendégeket a múlt megismerésére. A Kohász Egyesület és jogelődjei által szerzett díjak, kitüntetések fémjelzik a művelődési otthonban folytatott kulturális tevékenységek sokféleségét. A mozifunkció élővé tételével a Salgótarjánra vonatkozó filmhíradókból vett részletek és a Förster Kálmán polgármesterről készült amatőr filmfelvételek vetítésével gondoskodtunk. Láthatók többek között az országzászló avatása, a bányásznapi ünnepségek, és igazi csemege a Sztalinói Sahtyor labdarúgócsapatának 1957. júniusi salgótarjáni vendégszerepléséről készült felvétel. Ez alkalommal is megköszönjük mindazoknak, akik közreműködtek kiállításunk létrehozásában. Reméljük, hogy e példaértékű cselekedetükkel további városlakókat ösztönöznek múzeumi gyűjteményeink gyarapítására: A 129 éve alapított Kohász Művelődési Központ Egyesülete, a 84 éve alapított Madách Imre Gimnázium, Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, Új Műhely Grafikai Stúdió, Velotech Bt., Létesítmény és Sport KHT, Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft.(Salgótarján), Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata