A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - K. Peák Ildikó: Louis Gaulois emlékére (Gulácsy Lajosról)

rű történések, a horrorisztikus, Gulácsy utolsó műveire jellemző víziószerű, szorongató fantomokkal, egyre nagyobb tért hódítanak a művész munkásságában és életében. Gulácsy nemcsak festményeken, rajzokon és szuggesztív erejű rövid, prózai történetekben és humoros mesékben örökítette meg ezt a különös világot, de kidolgozta szótárát, pénznemét, igazságszolgáltatását. Na' Conxypan világa az évek haladtával egyre inkább elkomorul, a bohókás rokokó hercegecskéket, önmagukat illegető kisasszonyokat egyre inkább torz víziók, fenyegetés és fenyegetettség szorítja ki, előrevetítve Gulácsy elméjének végleges elborulását. 1914 májusában Gulácsy Velencébe utazott. Itt érte a világháború kitörésének híre, mely különösen felzaklatta. Egyre zavartabb lelkiállapota még inkább fokozódott, üldözési mánia vett erőt rajta, úgy érezte, katonaszökevényként üldözik az olasz hatóságok. Velencében kórházba került, 1915-ben édesanyja hazahozta Budapestre. Bár kezdetben még szerepelt kiállításokon műveivel, előbb megszakításokkal egy magánklinika elmeosztályának lakója, majd 1924-ben átszállították a lipótmezei elmegyógyintézetbe, ahol 1932. február 21-én bekövetkezett haláláig élt. Sokáig időztünk Gulácsy Lajos különös életútjánál, sorsának bemutatásánál, vázolva egy, a kortársak által is különcnek tekinthető képzőművész életét. Gulácsy sorsa s egyedi alkotói felfogása azonban nem volt teljesen egyedülálló a századforduló s a XX. század elejének hazai művészetében. Párhuzamait inkább a kortárs magyar irodalom világában, Csáth Géza mákonyos írásaiban, vagy a rokon lélek s késői barát, az élete végén szintén elborult elmével élő Juhász Gyula költészetében. Bár Gulácsy festészetében, grafikáiban egyaránt felleljük a preraffaeliták, a szimbolizmus, a francia rokokó hatását, késői művei pedig kimondottan szürrealisztikus jellegűek, művészetét nem tudjuk viszonyítani senkiéhez. Életművének egyedisége hasonló a kor másik különc zsenijének, Csontváry Kosztka Tivadarnak munkásságához. A korábbiakban írtunk arról, hogy Gulácsy művészi pályáját szinte - ma divatos kifejezéssel élve - csodagyerekként kezdte, hiszen tizenhét esztendős volt, amikor a Műcsarnok elfogadta egy festményét kiállításra s korábban, tíz, tizenegynéhány korában festett akvarelljei, olajképei is az életkornak megfelelőnél jóval kiemelkedőbb tehetséget árulnak el. Sikeres felvétele után az erősen akadémikus képzést nyújtó Mintarajziskolában eltöltött néhány hónap nem tudta különösebben befolyásolni Gulácsyt, akinek viselkedését a beilleszkedésre való képtelenség és a konvenciók elutasítása már korán meghatározták. 1902-ben utazott először Rómába. Az őt körülvevő művészeti, társadalmi közegtől való különállása ebben is megnyilvánult, hiszen a századforduló éveiben a legtöbb hazai alkotó Münchenbe, majd onnan Rómába ment, hogy bekerüljenek a kortárs európai képzőművészet áramlásába. Gulácsy azonban mindvégig a múltat kereste a jelen helyett, elsősorban az olasz középkor s a reneszánsz emlékeit, később pedig - rövid párizsi tartózkodása után - a francia rokokó kifinomult világát. Művészként s emberként a szó legszorosabb értelmében testesítette meg a kor jellemző irányzatát, a szecessziót, megjelenítve a szó eredeti jelentését (sezession - kivonulást jelent németül). Olaszországban készült művei kapcsolatba hozhatók a századforduló Angliájában működő preraffaelita mesterek festményeivel. A preraffaeliták a Raffaello előtt alkotó korai reneszánsz mestereket tekintették elődeiknek. Világképük misztikus volt, közelített a középkor mindent átható vallásos áhítatához, a kor technicizálódó szemléletével szemben a természetközeliséget, az egyszerű erkölcsöket s a kézműipart állították. Fi-