Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Irodalomtörténet - Pajtók Ágnes: Ki kicsoda Lőcsében? – a szerepek instabilitásának vizsgálata Mikszáth Kálmán A fekete város című művében

natra felügyelet nélkül hagynak: egyből kipróbál mindent, amiben addig korlátozták. És természetesen közben meg van róla győződve, hogy amit tesz, az teljes mértékben helyes. A bajt csak akkor észleli, amikor a kristályváza már menthetetlenül összetört. A gyermek Fabricius is hasonlóan cselekszik: főbíráskodását egy hatalmas horderejű dologgal kezdi. Megöleti az alispánt. S ő is, mint a játszó gyermek csak a tett véghezvitele után szembesül saját cselekedetének súlyával. A kristályváza itt is összetört. Görgey fizikai megsemmisülése óhatatlanul is Fabricius szellemi-lelki megsemmisüléséhez vezet. A trauma akkora, hogy a történet nem is íródhat tovább. A cselekménynek hirtelen vége szakad, ebből a szakadékból már nem lehet kimászni. Fabriciust az elhibázott szerepbe való kényszerítés bukásra ítéli. A központi figurák után nézzünk néhány mellékszereplőt is, akikre a szerepcsere lehetősége szintén jellemző, s akik így még a főszereplőknél is jobban tovább erősítik az instabil világ regénybeli bemutatását. Görgey Pál öccse, János a történelmi helyzet alakulása következtében kényszerül különböző szerepekbe. S ő fel is ismeri, hogy a sors játékot űz vele. Egyik elmélkedésében ezt így fogalmazza meg: „eddig bujdosó kuruc voltam, legalább tudtam, mi vagyok /.../. Ezentúl szabad magyar nemes volnék, de nem tudom, mi vagyok." E sorok olvasása közben szinte úgy érezzük, mintha magának Mikszáthnak a hangját hallanánk, aki élete alkonyán egy új, számára kiismerhetetlen világ eljövetele miatt kesereg. A következő, rendkívül tipikus figura Bibók János és családja. Az ő története szinte komédia, vagy inkább tragikomédia. A regény kezdetén mindenki halottnak hiszi, majd egyszercsak „feltámad". Hazamegy Görgőre, és a következő helyzetben találja magát: a saját felesége az anyja is, hiszen az apja lett feleségének a férje. Hát ember legyen a talpán, aki ebben a helyzetben el tud igazodni! És Bibók el tud! Ő az a figura, aki elvtelenül képes alkalmazkodni bármilyen helyzethez, ha az a legkisebb anyagi haszonnal is kecsegtet. Mindig úgy viselkedik, ahogy az adott környezet megkívánja. Hol kuruc, hol pedig labanc. Valójában azonban nem tartozik egyik táborba sem, egoista, szélsőségesen individualista ember, s így számára a szerepcserék, látszólagos jellemváltások nem okoznak nehézséget. Sőt, ez a karakter éltető eleme. A szerepek változóságát tekintve talán Quendel apó a regény legérdekesebb figurája. Ő valódi kaméleon-természet. Abban különbözik az eddig vizsgált különböző szerepekben feltűnő jellemektől, hogy az ő esetében a szerepek nem diakronikusan követik egymást, hanem szimultán vannak jelen az életében. Hiszen ő egyszerre német polgár, magyar nemes és török basa. Az is az ő jellegzetessége, hogy a szerepekbe nem belekényszerült, hanem maga választotta azokat. Valószínűleg ez az oka annak, hogy ilyen jól képes lavírozni köztük. Mindegyikkel képes azonosulni. S ezen kívül arra is érdemes odafigyelni, hogy Quendel úr Fabriciussal éppen ellentétes mozgást végez az olvasóból kiváltott szimpátiát tekintve. A kezdetben rendkívül ellenszenves sznob szászból végül egy összetört, megrokkant öregember lesz, akit bátran tekinthetünk az író szócsövének. Ó az, aki a regény végén összegezve ítéletet mond az összes szereplőről, és átvitten az egész társadalomról: „Gyilkosok vagytok, gonoszok vagytok, meg fog az isten büntetni. Keresztényeknek tartjátok magatokat, de nincs bennetek mákszemnyi könyörület. Azt hallom, csak arra kért az a szegény úr, hogy legalább a lánykájától hagyjátok elbúcsúzni, és még azt sem tettétek meg, pogányok." Végül visszatérve elemzésem kiinduló pontjához, újra vessünk egy pillantást Görgey Pál jellemére. Már kezdetben megállapítottuk, hogy ő az egyetlen a cselekmény során, aki képtelen a szerepváltásra. S ő az egyetlen, aki fizikailag is elbukik. E két megállapí180