Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Irodalomtörténet - Pirint Andrea: A napóleoni idők tárgyi világa Mikszáth „különös házasság”-a tükrében

dőpoharak közé tartoznak. Almáriumba illő ritkaság az öreg Bernáthnak Mária Antoinette-et ábrázoló elefántcsont miniatűrje is. E vitrinben őrzött tárgyak értékét egy­részt különlegességük adják, másrészt a hozzájuk kapcsolódó történetek, melyeknek meghallgatása kötelező program a szívesen látott vendégek számára. Használati tárgyak Nagy becsben tartott vendégek jöttekor kikerülnek a nemesi ház almáriumából a kétszáz esztendős ezüstneműk, a százesztendős porcelán tányérok, csészék, és rövid időre a damasztabrosszal megterített asztalon kapnak helyet. Az említett tárgyakhoz ha­sonlóan a használati eszközök és a dísztárgyak közös halmazába tartoznak a különbö­ző típusú pipák értékesebb példányai is. A regényt olvasva úgy tűnik, a férfiak - tartoz­zanak a társadalom bármely rétegéhez - kivétel nélkül mind „pöfékeltek", sőt - mint ahogy azt a falusi korcsmáros felesége példázza - az asszonyoktól sem állt távol e szen­vedély. A csibuk, tajtékpipa és szopóka emlegetése végigkíséri a regény egész folyamát. Nélkülözhetetlen kelléke a férfiak egymás közötti társalgásának, melyre gyakran éppen a pipatóriumban kerül sor. Mint már láttuk, Dőry báró büszkén mutogatja Nagy-féle pi­páját, a kaposi lakodalomban pedig egy névtelen úr ezüst kupakos pipáját csattogtatja, hogy a míves darabra ily módon hívja fel a figyelmet. A vidéki doktor messze földön hí­res tajtékpipa-gyújteményének említésekor megtudjuk, hogy a pipagyűjtés a nemesség hobbijai közé tartozik. A dohány, különösen a gálócsi, a férfiember számára nagy „kincs", élvezete nemcsak pöfékelés útján, de a ma már ismeretlen burnótozással is gyakori a korban. E szenvedély kelléke a bumótszelence, amelynek egy rózsafából készült, dr. Guillotine arcképével dí­szített példánya ott lapul a vidéki doktor, Medve Ignác zsebében, de gyakran veszi elő tubákos szelencéjét az egykori titkosrendőr, Krok Mátyás is, »... hogy megsarkantyúzza az agyvelejét". 10 A burnótozás, s vele a szelencehasználat nemcsak világi körökben, de az egyházi szférában is általános. A szentszéki tárgyalás folyamán »... az igazságnak... megízlelése előtt még egy kis burnót megízlelése sem látszott megvetendőnek, mire ki­vette a praeses tubákos szelencéjét, és szippantott. A többi kanonokok is előszedték a piksziseket, és általános prüszkölés következett; a vicenótárius nem győzte ismételget­ni a sok Conducat sanitati-t." 11 A szelencék használata azonban nem korlátozódik kizá­rólag burnót tárolására. Számos típusa közül egy-egy alkalommal a levélszelencére és a cukros szelencére történik a regényben utalás. Ha már az imént bekukkantottunk Medve doktor zsebeibe, legyen szó az ott megla­puló ezüst óráról is. Az író által gyakran „hagymának" nevezett zsebórának - „mint azon időkben nem kevesen" - a regény ügyvéd-figurája, Pereviczky Kristóf is nagy bo­londja, „... hármat, négyet is hordván e ketyegő kis jószágokból a mellénye külsejére kü­lön e célra alkalmazott zsebekben". 12 A zsebben hordott értéktárgyak közé tartozik a miniatűr arcképeknek óraláncon függő, medalionba foglalt típusa is, amilyet az egykori 10 14. kötet 66. (II. rész, 8. fejezet) 11 14. kötet 106. (II. rész, 13. fejezet) 12 14. kötet 27. (II. rész, 3. fejezet) 173

Next

/
Thumbnails
Contents