Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Néprajz - Lengyel Ágnes: Kortárs viseletek Hollókő „színpadán”

presztízst elsősorban a mennyiség jelenti. Aki teheti, a színpadi használathoz több öltözetet is megvarrat. Ezek mindig ünnepi ruhák, hiszen a folklór-programokon még ha munkavégzést (kukoricafosztás, fonás, ételkészítés) adnak is elő, akkor sem az eljátszott alkalomnak megfelelően, hanem ünneplő ruhában szerepelnek. A turistáknak megfelelni vágyás, az általuk szépnek vélt látvány érdekében idősebb asszonyok is viselik a színes lajbikat, a vasalt szoknyákat és a tarka szalagokat. Nem mutatják be a jellegzetes - ám kevésbé látványos - hollókői főkötő-változatot, a trotyát, de a menyecskefőkötőt felteszik a rövidre nyírott, melírozott, természetellenes színűre festett hajra is. Karórát hordanak a viselethez, s a cipő is sokszor új divatú. Olyan hagyományos viseletdarabokat, mint például a szűcsmunkaként készült bőrmellesek, nem is próbálnak rekonstruálni. Pedig az 1930-as években - a pásztói szűcsmester halála után - a lányokaszszonyok még maguk is elkészítették, kihímezték ezeket.

22 A bemutatott öltözetek egy már teljesen más kulturális közegben élve, a hagyományostól eltérő funkciókat töltenek be. Marketingeszközként látogatókat hivatottak kielégíteni, idecsalogatni, illetve a betelepülők és a viseletet már elhagyott őslakosok számára a hagyománykeresés, a helyi identitás demonstrálásának eszközei. Korábban pontos jelentése volt az egyes ruhadarabok színének: viselőjének korát, családi állapotát jelölte, és azt az évköri alkalmat, amiért az illető a meghatározott színösszeállítású ruhákban jelent meg. A közösség minden tagja számára egyértelmű szabályok a település-csoport falvaiban az 1950-es évekre fellazultak, a színek jelentése elmosódott, a viseletben a díszítő jelleg, a „cifrálkodásra" törekvés érvényesült, miközben a viselet elhagyása is egyre jellemzőbbé vált. Hollókőben az öltözködési kultúra átalakulását azonban befolyásolta a falu néprajzi, idegenforgalmi „felfedezése" is, a változás folyamatai másképpen zajlottak, mint a kevésbé frekventált helyeken. Itt nem fordult elő - mint például Patakon (Nógrád m.) -, hogy az 1980-as években a még viseletben járók a nagyünneplő öltözet legdrágább brokát és selyemkendőit a hétköznapi viseletbe vonták a praktikus kihasználás érdekében.

23 A világörökségnek szóló érdeklődés a hollókőiek figyelmét jobban saját tradicionális kultúrájuk felé irányította. A külső motiváció következtében értékesebbnek tartották a saját viseletüket. Jellemző maradt a régi anyag becsben tartása, hiszen az öltözetek összeállításakor arra törekszenek, hogy ha nincsen már eredeti, legalább a régi viseletdarabok még használható részeiből készüljön el az új. Ez az értékelő magatartás új és pozitívnak tekinthető hatása a világörökséggé válásnak. Funkcionális eltolódást jelent az esztétikai szempontok előtérbe kerülése, az attraktivitásra törekvés, azonban ez ellentmondásos módon valósul meg, hiszen a színpadi ruhák esztétikai kvalitása sok esetben alacsony színvonalú, kommersz minőségű (lásd férfi laj bi, nejloncsipke ingváll, rikító színek). A szép részletek kialakítására - ami a hagyományom öltözetek népművészeti értékét adta - már nem annyira fektetnek súlyt, így sokszor inkább csak stilizáltán jelenik meg a régi viselet jellemzője. Az elérhető, kezük ügyében lévő nyersanyagok, a viseletkultúrába épülő új anyagok és technikák alkalmazásában vi szont felismerhető az a mentalitás, amely igen jelentősrészt a hagyományosnak az aktualizálódását jelenti. Ma már a bőr, kendervászon stb. helyett ugyan műanyagot, flakondarabokat használnak fel, azonban jellemzően hagyományvezérelte módon teszik azt. A haPalotay 1930. Kapros 1991. 224-225. 154