Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Néprajz - Lengyel Ágnes: Kortárs viseletek Hollókő „színpadán”

A 20. század második felében más nógrádi falvakban is megkezdődött a viseletek korhatárainak kitolódása. A kazán nők az 1930-as években 30 éves korig viselhettek főkötőt, sejtes kendőt, szoknyát, élénk, világos színeket pedig 30-40 éves korig. Az 1960-as években mindezek viselési korhatára - a 40 évesen letett főkötő kivételével - kitolódott 60 éves korig. Ezekhez a Kazáron újonnan kialakított korhatárokhoz azonban a viseletben megmaradt asszonyok következetesen igazodtak.

16 Nézsáról származó példa a közösségi norma áthágására annak az asszonynak az esete, aki az 1990-es évek elején, 60-as éveiben járva is viselte még rózsaszín, világoskék selyemruháit, azonban ez itt a falu rosszallását váltotta ki.

17 Hollókő e téren gyorsabb és végletekig ment változásai a helyi népviseletnek kuriozitásként, turisztikai látványosságként való bemutatásával, a Világörökség hatásával függenek össze. A Palóc Múzeum számára megvásárolt menyecske-viselet részben új anyagokból most elkészített, részben a település-csoportban fellelt régebbi darabokból áll. Hat, a jelenben készült alsószoknyája közül három rakott, három pedig vasalt. Anyaguk Mezőkövesden, méteráru boltban vásárolt sifon. GaMjuknál kézzel rakottak, illetve ráncoltak, a rakott szoknyák alja pertlivel kézzel szegett, különben gépi varrással készültek. A vasalt szoknyák beszedetlenek, aljukon egy ludányi (Nógrád m.) asszonytól beszerzett, Erdélyből vagy Törökországból származó madeira csipkeszalag van. Gyógyszertárban kapható boraszkkal (natr.tetraboria) keményítették, és kékítővel kékes árnyalatot adtak a fehér anyagnak. Egyegy ilyen alsószoknya elkészítése kb. egy napi munkát jelent. A menyecske-öltözet felsőszoknyáját Déskáné egy falubeli idős asszonytól régebben megszerzett, az 1920-1930-as években hordott fehérvirágú piros brokát szoknya anyagából varrta. Még egy kevés hasonló anyaga van, ennek elfogyta után kénytelen új anyagokból dolgozni. A szoknya alján 2-3 hajtás, új, zöld bársonyból szegő van, a kecele (kötény) alatti rész szintén új, karton anyagból szabott. Déskáné a keceléket és a sza/cacsMkat (a kötény másik fajtája) is a felvásárolt régi ruhadarabokból, nevezetesen azokból a tükörselyem rakott szoknyákból varrja, amelyekben az 1920-30-as években a menyasszonyokat hirdették a templomban. A múzeum számára megvásárolt öltözet keceléje is így készült. A tiikörselyem szoknyából kiszabott kötény aljára egy másik, már szétfoszlott régi keceléről varrta át a zöld színű pamutcsipkét. Lajbíkat szintén szokott varrni régi anyagokból, szétszedett kázsmír szoknyákból is, de e megvásárolt menyecskeöltözet lajbi/át Pásztón beszerzett kisvirágú, új, fehér anyagból varrta. Tüdőszín szövettel szegte körbe, bélése fehér sifon. Újításképpen eleje méretre igazítható, patenttal záródik. A batisztból varrt ingváR derekai apróra ráncolva szedték gallérba, ujjvég! kézelőjébe pertlit fűztek, gyári csipkeszegéllyel díszítették. Hozzá а tízpengős vállkendő, nyakbavaló kendő a 20. század elejéről való. Rojtos, a fekete anyagon a színes virágok géppel hímzettek, nevét a korabeli vételárról kapta. Déskáné a környéken vásárolta néhány éve, de már nem emlékszik, hogy konkrétan kitől. Régen a vállkendőket széthajtogatva tárolták a szekrényben, csak öltözködéskor szedték be, azaz hajtogatták meg a viseletmódnak megfelelően (vállon ráncolva, elől keresztezve). Mindig segített valaki a nagykendő felvételénél, mert egyedül nem tudták volna szépen magukra venni.

18 Mostanában bevormttan tárolják, olyan formán, ahogyan a nyakukba teszik, azért hogy gyorsabb legyen az öltözködés, ami különösen szerepléskor fontos. Ugyanezért van már rávarrva a tüdőszín-zöld Fülemile-Stefány 1989. 97-99. Turcsán Károlyné (sz. 1929.), Lackner 2003. 63. Gergely 1978. 228. 150