Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Közlemények - Kerényi Ferenc: Velünk élő klasszikusok?

regényben magában és a beszédes című cáfolatokban (A da Vind-kód feltörése, A da Vind-blöff) azonban hiába keresünk akár egyetlen fordítói vagy szerkesztői „sub rosá"t arról, hogy az olvasó magyar a nicaeai zsinatról Az ember tragédiája VII. színében hallott, a homousion és a homoiusion vitájában: Jézus az Atyával egylényegű-e vagy csak hasonlényegű. (A zsinat ismertetésekor a homouszion szót, persze, a szóban forgó művek többször is leírják.) Bizonyára lesznek, akik rálegyintenek az eddig olvasottakra: mi köze lehet a szellem embereinek a napi eseményekhez vagy divatáramlatokhoz? A klasszikusok éppen azért klasszikusok, mert rajtuk nem fog ki az idő. Megint mások talán erkölcsi kifogásokat is emelnek: nem illik más ember kárából akár eszmei hasznot is húzni. Nekik megint egy friss példával felelhetünk. Amerikában - és nemcsak ott - napjainkban közkézen forog egy szlovén regény, Vladimir Bartol (1903-1968) Alamut című könyve - 1938-ból! (Ezidén magyarul is megjelent.) A címadó perzsiai várban történt évezrede, az iszlám siíta és szunnita szárnyának szétválása után, az első öngyilkos merénylők kiképzése, akiket a hasis élvezetével és a rabszolgalányokkal berendezett földi paradicsom igézetével vettek rá arra, hogy önmaguk sürgessék mielőbbi bevetésüket. A nem túl bonyolult szerkezettel és a XX. század vulgárpszichológiájával dolgozott szerző, aki kétségkívül fogyasztható stílussal írt, posztumusz került furcsa, kettős helyzetbe: egyrészt az ő révén szereznek tudomást az Újvilágban sokan arról, hogy egyáltalán létezik szlovén irodalom, másrészt a szolid és olvasójától különösebb szellemi erőfeszítést nem kívánó mű (amely egy napon is alig említhető, értékeit tekintve, Az apostollal) a mindentudás illúzióját tudja nyújtani a kispolgári elszömyedéshez. Az Alamut mindenesetre igazi világsiker, és ennek fényében talán az sem véletlen, hogy a „hasszasszin" (a kábítószer, eredetileg hasis hajtotta hivatásos bérgyilkos) alakja a siker elemeit patikamérlegen adagoló Dan Brown regényében is feltűnik. Mi következik mindebből a magyar klasszikus kultúrával foglalkozók számára? Választás előtt állunk. Az Európai Uniónak nincs - úgymond - kultúrpolitikája, azaz a művelődés, a hagyományok kérdését (is) nemzeti hatáskörben hagyja. Egyrészt szerencsénkre: az esélyegyenlőség (legalábbis elvben) fennáll, a versenypálya szabad. Másrészt azonban: ezentúl nem hivatkozhatunk törökre, tatárra, németre, oroszra, legfeljebb Pató Pál-i tradícióinkra. Folytathatjuk - akár moralizálva is - az eddigi ráérős módszereket, hogy majd csak rájön a botor világ, mekkora értékeket rejtegetünk mi, magyarok, és csinálhatjuk - mint eddig - a rátukmálást is, ami azonban nem mindig célszerű egy olyan közönség körében, amelyik évszázados demokráciákban tanulta meg, hogy a minél szélesebb kínálatból ő maga választ. Döntésünk másik iránya az lehet, hogy klasszikusaink kiajánlása érdekében új, mozgékony, rugalmas módszereket keresünk és alkalmazunk. És persze, nem csak szavakban hirdetjük, hogy a kultúra igenis stratégiai ágazat. 275