Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Szvircsek Ferenc: A nógrádi szénbányászat az első ötéves terv időszakában (1950–1954)

dúlni, és többekkel együtt A. P. Jánoshidáról érkezett munkást is feljelentette. A Salgótarjáni Járásbíróság 1952. október 22-én (mintegy kilenc hónap múlva), a nevezett bányamunkást háromhavi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte! Érdekes az is, hogy ezek után a női munkavállalókat, akik „egyre magabiztosabban kopogtattak be az irodák ajtaján", is figyelmeztették, hogy „főleg a toborzott női munkások, akik a szénbányákba kerültek, vegyék figyelembe A. P. esetét és úgy induljanak harcba a széntermelésért, hogy az 53-as évi tervünket maradéktalanul teljesíthessük".

27 Az előírt terv teljesítése fontos volt, az elmaradásért szigorúan felelősségre vonták a vezetőket. Az Állami Ellenőrző Központ 1953. január 20-ai vizsgálata nyomán, pl. a Nagybátonyi Szénbányák 1952. évi tervében lemaradást mutattak ki, s ezért felelőségre vonták a vállalat volt igazgatóját, aki azonban több pontban feltárta, a személyétől független, valódi okokat: 1. A Nagybátonyi Szénbányák Vállalat az 1952-es operatív tervét nem tudta teljesíteni, amit a tervszerúüen feltárásra és az 1951. év IV. negyedévére és az 1952.

1. negyedév „raboló gazdálkodására" vezetett vissza. Ugyanis a Kossuth-táró ereszke pillérét már 1951. év októberében megkezdték visszafejteni, így a Kossuth tárónak nem maradt 1952-re fejtésre előkészített, megfelelő mennyiségű, feltárt szénvagyona. A Kossuth lejtős akna lett volna hivatva pótolni a táró széntermelését, kihajtása azonban elmaradt. 2. A szorospataki üzem feltárása tervszerűtlen volt, ezt az bizonyítja, hogy a főszállító vágatainak egy részében lóvontatást kellett alkalmazni, mert a szűk szelvényben, irány nélkül lettek kihajtva, s így sem gumiszalagot, sem kötélvontatást nem lehetett beszerelni. A keleti mező szene kifogyott, s ezzel itt 100 fős munkáslétszám szabadult fel, ám új telepítési lehetőség nem volt. Korábban a Dunántúlra telepített dolgozóikból, akikre tervet természetesen nem készítettek, visszakaptak 180 főt. A tröszti vezetőkkel a vállalat megbeszélte a munkabeosztásokat (elővájás, fenntartás, urasági stb.) ám a dolgozók egy része, heteken keresztül nem jelentkezett munkára, a terveket azonban ennek ellenére kiírták a vállalatra. Gátolta a terv teljesítését még az is, hogy Szorospatakon a személyszállítás nem volt megoldva, a műszakváltás a szállítópályán történt és a munkahelyek megközelítése is mintegy 40-50 percet vett igénybe, főleg a nyugati bányamezőben. Ez műszakonként, a szállítási időből 1-1,5 óra veszteséget jelentett, s így a dolgozók a 480 perc munkaidőt nem tudták kihasználni. (Egy munkanapfelmérés adataiból kitűnik, hogy egy átlagos szorospataki dolgozó maximálisan négy és fél órát tudott csak a termelőmunkára fordítani, pedig egyre többször szerepelt a kívánalmak között, a 480 perces munkaidő maradéktalan kihasználása.) 3. A külszíni szállítást az elavult régi mozdonyokkal és a csilleparkkal kellett lebonyolítani, melyeknek kijavítására, utánpótlására nem történt intézkedés. Az ok abban keresendő, hogy sodronykötélpályát terveztek építeni, melyet csak 1952 végén helyeztek üzembe. 4. A Tröszt illetékes vezetői már 1952. március 15-én ismerték a Nagybátonyban meglévő problémákat, tudtak az aránytalan tervutasításokról, a módosítás iránti vállalati kérelmekről, ám intézkedés nem történt. A központi felelősség vállalása helyett, a helyi bányavezetőt vonták felelősségre.

28 Nógrádi Bányász. 1953. január 13. Várszegi György. 2001. i. m. 80 NTM. Dokumentumtára. 81. 139. 468. Megyeházi Lajos visszaemlékezése. 1953. január 21. Várszegi György. 2001. i. m. 901 62