Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Szvircsek Ferenc: A nógrádi szénbányászat az első ötéves terv időszakában (1950–1954)

olyan hatalmas fejlődés várható Nógrád megyében, hogy a Kányás aknában a bányászok, már csak a gépek irányítását végzik. A nagybátonyi bányászváros építésének megkezdése mellett, kultúrházat építettek Mátranovákon és Homokterenyén. A vájártanuló otthonokban fogják kiképezni a jövő vájárjait, akik külön tanbányában készülhetnek fel a gyakorlati munkára. (A vájártanulók képzése 1949 őszén indult meg, a maconkai kukoricaföldeken lerakott alapokon, még csak mindössze néhány épületből álló „bányászvárosban") . A tanulóotthonokon kívül segédvájári és vájári tanfolyamokat is indítottak a dolgozók számára.

6 A szocializmus alapjait lerakó, első ötéves népgazdasági terv, a bányászat elé azt a feladatot állította, hogy 1954-ben, 18,5 millió tonna szenet kell kitermelni az ipar és a háztartások számára. Ebből a mennyiségből jelentős rész jutott a nógrádi szénbányákra, mert az ötéves terv befejezésének évében, már 6% -al kellett több szenet termelniük. A vállalat célja az volt, hogy a meglévő létszámmal teljesítsék túl a terv előirányzatát. A több termelést, az emberi erő révén egy ideig még lehetett fokozni, de hamarosan elérték azt a határt, amit nem lehetett túllépni. Uj módszerekre volt szükség, mely révén a gépi erőt lehet igénybe venni. Miután a salgótarjáni szénmedence szénbányái tervszerűtlenül, elavult módszerrel dolgoztak, amit a vállalat vezetése sajátos módon, a régi kapitalista idők örökségére vezetett vissza. A legkönnyebb módon bányászták a szenet s így állt elő az a helyzet, hogy „szűz" terület hiányában nem tudtak frontfejtéssel dolgozni. A medencében még kevés helyen dolgoztak frontfejtéssel, mert ezt a technológiát csak olyan helyen lehetett megvalósítani, ahol az „elődök" nem bolygatták meg a szénmezőt. Az igazsághoz tartozik az is, hogy az első sikertelen kísérletnél - különösen a nagybátonyi körzetben - hamar abbahagyták a frontfejtést, mert az ezzel megbízott üzemvezető mérnök „elkedvetíenedett", feladta a kornak megfelelő széntermelési módot. Az volt az elfogadott álláspont a bányavállalat vezetőinél, hogy a bányák mérnökei foglalkozzanak a frontfejtés különböző módjaival, szenteljenek neki több időt, mert ez lesz az a mód, ami majd biztosítani fogja a termelés emelkedését, az önköltség csökkenését. Feltűnő az a megállapításuk is, hogy a műszaki értelmiségnél idegenkedés tapasztalható minden új iránt, és ezért a frontfejtések helyett inkább a csúszdás pásztafejtést, a csoportos pillérfejtést, valamint a széles homlokú pásztafejtést különböző szélességekben akarták alkalmazni.

7 A Salgótarjáni Szénbányák Nemzeti Vállalat általános vizsgálatának jelentése azt is rögzítette, hogy a vállalathoz 1950-ben 24 bányaüzem tartozott. Ebből új bányaüzem csak a ménkesi, a kányási és a vizslási volt. Kimerülőben lévőnek nyilvánították a József lejtős aknát, a Ságújfalui lejtős aknát és a Karancsaljai lejtős aknát. A becsült szénvagyona 108 millió tonna, a fejtésre előkészített szénvagyona pedig 2 243 000 tonna volt. 6 A nógrádi bányászok élete a Horthy-rendszerben és a népi demokráciában. Salgótarján. 1951. 22-2 Magyarország története 1918-1990. 1995. i. m. 215 NTM. Dokumentumtár. 72. 111. 1. 7 Szabad Nógrád. 1950. január 6. 43