Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Közlemények - Kerényi Ferenc: Velünk élő klasszikusok?

XXIX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2005 KÖZLEMÉNYEK VELÜNK ÉLŐ KLASSZIKUSOK? (Váratlan-véletlen találkozások és tanulságaik) KERÉNYI FERENC Aki most, a cím alapján a nemzeti klasszikusok olvasottsági statisztikáira, egyfajta NAGY KÖNYV-mozgalmi buzdításra vagy éppen a Guttenberg-galaxis fölötti gyászbeszédre számít az alábbiakban, annak bizony csalódnia kell. Még csak nem is arról a természetes, mindig megújuló folyamatról lesz szó, amelynek során a klasszikusok mai olvasatokkal gazdagodnak. Azon a módon, ahogyan azt Az ember tragédiája vonatkozásában kortársi érvénnyel Hubay Miklós tette meg a falanszterrel, az űrjelenettel és az eszkimó-színnel, A dráma sorsa című, 1983-as könyvében: „Mintha azon az 1864-beli, októberi napon, a halálos ágyán, a kéziratra még ráírta volna: »Száz év múlva felbontandó!« Köszönjük az üzenetet, mester! Még hasznunkra lehet." Az elmúlt két évtizedben azonban a hírközlés forradalma révén a földgolyó, mintha csak Ádám és Lucifer nézné az űrből, egyetlen „világfalu"-vá zsugorodott. Egyenes adásban kapcsolhatók a katasztrófák, akár a természet, akár az ember okozta őket. És közben teljesen váratlanul belénk hasít a felismerés: klasszikusaink mintha ezt-azt belőlük már tudták, sőt ábrázolták volna. Ezek a pillanatnyi megvilágosodások nem állnak öszsze, egységes, szerves olvasattá, aminthogy a bennünket környező világ is atomizálódik; eseményei, hírei egymásra torlódnak. Mégis, tenni kellene velük valamit. 2001. szeptember 11. megrázta a világot, és nem kevesen vallják, hogy egyszersmind a múltba utalta a posztmodern művészet játékait. Korábbi akciófilmek kockáit vallatják: várható, mi több, ábrázolható volt, ami történt, mégis megdöbbentő váratlansággal és simasággal zajlott. Kik ezek a terroristák? Honnan jöttek, mi hajtja őket? Mi játszódhat le bennük egy-egy bevetésük során? Ám gondolt-e valaki arra, még a mai ötven fölöttiek nemzedékéből is, akik pedig a harmadik világ nemzeti felszabadító mozgalmai iránti megértés és szolidaritás szellemében nevelődtek, hogy a kudarcot vallott, elszigetelődő forradalmárból lett terroristát először a világirodalomban magyar költő ábrázolta? Még 1848-ban; olyan időpontban, amikor az európai forradalmi hullám kimerülése már nyilvánvaló volt, de amikor az anarchizmus atyja, az orosz Bakunyin még a cár börtönében szövögethette egyéni bosszúterveit a „hősi terrorcselekedef-ekről. Igen, Petőfi Sándor Az apostolban. Az élet már a XIX. század közepén is igazolta a költőt és az irodalmat követte. Noszlopy Gáspár, Kossuth egykori somogyi kormánybiztosa, akinek indítványára a Somogy vármegyei forradalmi bizottmány 1849-ben, a Függetlenségi Nyilatkozat alkalmából hálát és köszönetet szavazott meg „a szabadságnak apostolai" és mártírjai számára, 1852-ben már nem látott más kiutat, mint hogy gerillacsapat élén az országot felkereső Ferenc József elrablását tervezze; 1853. február 18-án pedig Bécsben Libényi János szabólegény követett el sikertelen merényletet a császár ellen. Mindketten életükkel fizettek. Libényi utolsó szavaival a magyar köztársaságot éltette. Az apostolt azonban (mivel az még hosszú évekig nem jelenhetett meg) egyikük sem olvasta. 273