Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Néprajz - Ujváry Zoltán: Gyulai Pál két versének folklór párhuzamai

XXIX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2005 NÉPRAJZ GYULAI PÁL KÉT VERSÉNEK FOLKLÓR PÁRHUZAMAI UJVÁRY ZOLTÁN A magyar költészet bővelkedik olyan alkotásokban, amelyeknek a forrása, ihletője a népköltészet, a folklór különböző műfajaiból eredő példák voltak. Különösen kedvelt témaként szerepeltek a mondák, legendák és a mítoszok. A XIX. század költői módfelett kedvelték az ilyen hagyományokat. Tompa Mihály költészetében jelentős számúak a mondafeldolgozások. Nagysikerű kötetének a címe - Népregék, népmondák - is jelzi a folklór világát. A mondák, legendák, hiedelmek költői feldolgozásának számos példáit olvashatjuk a XIX. századi költők műveiben. Jelentősebbek Tompa Mihályon kívül Vörösmarty Mihály, Arany János, Garay János és Gyulai Pál. Vörösmarty Mihály klasszikus művének, a Csongor és Tündének az Árgirus királyfiról és Tündér Ilonáról szóló mese az ihletője. Arany János a Toldiban és a balladáiban dolgozott fel mondai, hiedelmi motívumokat. Garay János a történelmi mondák kedvelője volt. Gyulai Pál költeményei között is több olyan alkotást találunk, amelynek a forrása a népköltészet. Ezek közül az alábbiakban kettőt mutatunk be. Krisztus és a madarak Gyulai Pál Krisztus és a madarak címmel írt költeménye egy népi legendán alapul. Arany László Nagykőrösön gyűjtötte azt a - az ő műfaji meghatározása szerint - mesét, amelyet kéziratban lévő gyűjteményére hivatkozva a Kisfaludy Társaságban tartott székfoglaló előadásában 1867-ben ismertetett: „Bujdosott Krisztus az üldözők elől, kik mindenütt nyomon követték, s egy cserjésben el akart rejtezni. Az üldözők ott is fürkészni kezdték, s a kis pacsirta, hogy Krisztust megmentse, fölszállott a levegőbe és folyvást ezt fecsegte: „Nincs, nincs, nincs, nincs, ? nincs sehol itten." Már az üldözők távozni akartak, mikor a fürj csupa gonoszságból, elkezdte: „itt szalad, itt szalad;" ? ekkor Krisztus egy bokorba bújt, de erre meg a bibicz kezdte el kiabálni, bú-vik, bú-vik, bú-vik, s a galamb is bele turbékolt: „a bukorban, a bukorban, a bukorban." így a poroszlók meglelték a bokorban Krisztust, ki aztán a pacsirtát megáldotta, hogy a levegőben minden madarak között csupán ő tudjon énekelni, a fürjet, bibiczet és galambot pedig megátkozta, hogy soha fára ne szálljanak, hanem fű közt, sár közt és falornladékokban legyen örökös tanyájok." (Magyar népmeséinkről. Budapesti Szemle, VIII. 1867. 208-209.) Ez a szöveg némileg eltér attól a változattól, amelyet Arany László gyűjtéseként a Magyar Népköltési Gyűjtemény közölt (1.1872.508). Arról nincs ismeretünk, hogy Gyulai jelen volt-e az előadáson, s az ott hallott történet ragadta meg. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy Arany László kéziratban lévő teljesebb szövegű változatából ismerte 185