Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Történelem - V. Bene Orsolya: Egy inas visszaemlékezése az első világháború idejéből

utána keveset gondoltam haza, mert Apám otthon volt, és úgy ahogy megéltek. Még azt nem hagyhatom ki, hogy milyen kulturális dolgokban vettem részt, az határos a semmivel. A Mozit szerettem volna, de pénzem nem volt, amit itt ott kerestem, az kellett fontosabb dolgokra. De azért sokszor voltam moziba. Egyszer a színpadi öltözőn keresztül szöktem, vagy a szünetbe, néha az elején is kijátszottam a jegyszedőt. Meg úgyis volt, hogy valamelyik barátom fizetett be értem. Uszodába is szerettem járni. Oda úgy szöktem, hogy be mentem, és mindig volt ott ismerősöm, barátom. Közös kabinban 4-5 fő, akinél volt a kabin kulcs ide adta. Már mégis volt oldva a dolog. Ugyanaz volt a futtbal pályán. Minden mecsén ott voltam, szökve, de 1918ban már nem szöktem sehová. Ha volt pénzem elmentem, ha nem volt, nem mentem, mert akkor már szégyeltem volna magam, ha meg csípnek valahol. Gyümölcsöt alig alig ettem egész idő alatt. Tudtam volna lopni, de sajnáltam azokat a szegény embert vagy asszonyt, akik árulták. Ellenben dinyét azt ettem eleget, vagyis mikor volt már dinye, ki mentem a piacra, főkép 5-6 óra felé. Olyankor tele volt a piac katonákkal, főkép a dinyét sokan körül álták, és a lábuk között csakúgy gurult dinye hátra. Én sokszor ügyesen felkaptam egyet egyet, és usgyi, elszaladtam. Egy alkalommal egyszerre nyúltunk a dinyéért egy katonával, én voltam az ügyeseb. Fölkaptam, el szaladtam, utánam kiáltott (Az anyád istenit, legalább adjál belőle). Jöjjön ide, szóltam vissza. Oda is jött, leültünk a patak partra. Akkor láttam, hogy egy 50 éves forma volt a katona. Elővettem a bicskát, kétfelé vágtam, és ki ki a maga részét megette. És még egy néhányszor ettünk így dinyét, de a katona már csak távolról nézte, és várta a dinyét. Mikor a dinye szezon el múlt, egész jó barátok lettünk. Közben a Veisz vett egy nagy házat, mert ahol idáig volt az üzlet lakással együtt, azt bérelte. Tehát vett egy házat a Kubinyi tér 1 szám alatt, és bérelt egy másik üzletet, ugyancsak a Rákóci utcában. 2 hétig minden este 10 óráig dolgoztam, illetve hurcoltam az árút. Nem tudtam pénzt keresni. Mikor mindent helyre raktunk, egy inget, 1 kabátot, 1 nadrágot, használtat, de elég jót, 1 nyakendőt és 2 koronát kaptam. Arra a munkára igen kevés volt, de mégis nagyon jó volt. Amit kaptam, azt már tudtam ünneplőnek használni. 1918ban már nem sok említésre méltó volt. Már idegenül sem éreztem magam. Az igaz, hogy szüleim, testvéreim nagyon hiányoztak, de voltak jó barátaim. Sőt volt olyan is, mint a Krovicki Károly Anyja többször el hívott, főképp ünepen, és egésznapokat is töltöttem nálok, és adtak enni, mint egy rokonnak, ami nekem végtelenül jól esett. 1918 év utolsó napjaiban a Csehek megszállták Losoncot is. 1919 április vége felé a Vörös hadsereg kiverte őket Losoncról. 1919 toborzás útján Hofman Emilel és Krovicki Károlyal énis beléptem a Vörös hadseregbe, illetve a Vörös őrségbe nem akartak felvenni, hogy fiatal vagyok. Igaz, 1919 ápr 25én voltam 16 éves, és május 5én már jelentkeztem, de a barátaim bizonygatták, hogy már be töltöttem a 18 évet. így be vettek, nem kellett sémi papír. A Kommün bukása után Vácon szereltem le. Én már nem mentem vissza Losoncra, haza mentem Mátramindszentre. Akkor már édes Apám ott volt községi kovács. 1920-1923ig mint inas dolgoztam az édes Apám keze alatt. Egy pár nyaklevest, egy pár jó pofont is kaptam tőle, míg föl szabadultam, de ha élne, ma is meg csókolnám a kezét. 1923-1950ig dolgoztam kovács szakmában, közbe 2 évig katona is voltam. 19501965ig csoportvezető voltam, nem végeztem fizikai munkát, majd nyugdíjba mentem. 116