Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Történelem - V. Bene Orsolya: Egy inas visszaemlékezése az első világháború idejéből

jött a köszörűhöz, meg botlott valamibe, majdnem ráesett a köszörűre, én el mosolyogtam magam. Meglátta, a gyalu kés lapjával jól a fejemre ütött. Hozzá fogtam a köszörűt hajtani. Mikor befejeztük, kimentem a műhelyből, le vettem a sapkám, véres volt belülről. Az inas is kijött, lehet, hogy küldték utánam a segédek. Mikor az inas látta, hogy mivan velem, azt monta, várjál, kimossuk. Elment. Jött nemsokára, de nem egyedül. Volt a mesternek 2 lánya.

1 Ikrek voltak, azok hoztak kötést és valahogy kimosták. Beakarták kötni, de én nem hagytam, csak tegyétek rá a kötést a sapkám majd le fogja, montam én. A lányok még meg is csókoltak, a segédet meg lehordták mindennek. Persze a segéd nem halottá. Aztán ment tovább minden. Aztán rá fogtak persze a takarítás, cigarettáé, kenyéré szaladáson kívül más munkára is. Az első segéd lerajzolt és meg mutatta, hogy egyszerű keresztet hogy kell meg csinálni. Mégis csináltam, meg nézte a mester is, meg voltak vele elégedve. De másnap a segéd azt monta, hogy iparkodjak elvégezni, mert máma 6 db keresztet kell el készíteni. Hiba nélkül meg is csináltam, de csak másnap vette át a mester, mert este 1/2 8 ra bírtam bevégezni. De egy keresztnek az anyagát elis rontottam. Az egyik segéd ezt meg monta a mesternek, amiért lehordott minden naplopónak, és mikor kifelé ment a műhelyből, az első segédnek meghalottam, hogy monta, ha majd leszerződik, ilyenekért mindig jutalmat fog a pofájára kapni. 5 dik hetes inas voltam. Szombat délután jött a mester meg egyezett a segédekkel, hogy holnap, vasárnap reggel, kipucolják a vécét, 5 koronát és 1 liter pálinkát fizet nekik. Reggel jön mind a 4 segéd. Az inas nem jött be, azt nem tudom, miért. Biztosan a szülei nem engedték. Nekem hoztak a segédek 1 nagy nadrágot, a hónom aljáig ért, rám kötözték. Hozzá fogtunk a munkához. Kétszer majdnem elájultam. Többször cigaretát adtak a segédek, hogy csak szívjam, ne nyeljem le a füstöt. Körülbelül 7 órától 1 óráig tartót, közbe a segédek meg itták a pálinkát. Mikor végeztünk, megmosakodtunk, átöltöztünk, jött a mester, kifizette a segédeket, azok elmentek, nekem nem adtak sémit. Jött az egyik lány, hogy menjek ebédelni. Nem mentem, még vacsorázni sem tudtam, csak másnap reggel ettem. De elis határoztam, hogy lesz ami lesz, én meg szökök. 2 nappal előbb, hogy Apámat vártam hogy jön, vasárnap megebédeltem, délután szabad voltam. Mentem egyenesen a vasút állomásra. Mikor kiértem, akkor jutott eszembe, hogy nincs pénzem jegyre. Közbe megláttam egy cipész inast, hozzá mentem, és kértem tőle, hogy adjon 1 koronát jegyre. Duplán megadom, ha vissza jövök, bár tudtam, hogy nem jövök vissza (nagyon izgultam, mert csalni akartam). Azt mondja, idefigyelj, énis Kisterennyére megyek, már váltottam jegyet, gyere szálljunk fel. Felszálltunk, ő monta, ne menjünk be a kupéba, megfigyeljük a kalauzt, ha jön bemész a vécébe, én meg itt leszek kint. Nem vártuk míg jön a kalauz, bementem a vécébe, ott voltam Kisterenyéig. A fiú elment. Még kérdeztem, melyik vonat mikor megy Mátranovákra, úgy spekuláltam, hogy úgy utazok, mint Pásztóról. A vonat indulása előtt föl szálltam, előzőleg kinéztem, hogy hol a vécé, de nem volt rá szügség, mert ahogy fölszálltam, ott volt egy katona Izsó Vince bácsi jött szabadságra. Montam neki, hogy nincs jegyem, bemegyek a vécébe. Azt mondja, dehogy mégy, gyere leülsz mellém. Úgyis volt. Le ültünk, még a válamot is megfogta. Jött a kalauz. Ismerősként üdvözölték egymást. Kérdezi a kalauz, hogy fia, nem azt mondja, testvérem kis fia Vizslásról viszem haza Novákra. Este 6 kor értem haza. Szegény Apám örült is meg hargudott is, amiért meg szöktem. Elmontam, hogy és mint Schwartz Adolfnak két iker lánya és két fia volt. A lányai Rimaszombatra mentek, míg az egyik fia Bécsben halt meg, a szakmát továbbvivő fia, Miklós, a II. világháború után Ausztráliába került. 110