Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Történelem - V. Bene Orsolya: Egy inas visszaemlékezése az első világháború idejéből

XXIX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2005 TÖRTÉNELEM EGY INAS VISSZAEMLÉKEZÉSE AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉBŐL V. BENE ORSOLYA Reiner Sándor - visszaemlékezése szerint -1903. április 25-én született Mátramindszen­ten. Az első világháború kitörését követően apja, hogy enyhítsen a család megélhetési gondjain, nagyobb fiait igyekezett inasként elhelyezni. Sándor fia 1915. júliusában így került Pásztora, Schwartz Adolf asztalos mester mellé. Pásztón már a török hódoltság előtt élénk iparos élet folyt, de nem tudjuk, voltak-e már céhek. A legöregebb céh a szabó- és csizmadiacéh volt. Az 1800-as években már 6 céh működött a községben: szabók, szűrszabók, szűcsök (céhszabályzata 1666-ból va­ló); csizmadiák; bognárok; takácsok, posztósok; vargák és végezetül a tarkacéh, ahová a kovácsok, kerékgyártók, lakatosok, asztalosok, kőművesek és szíjgyártók tartoztak. Pásztón a XX. század elején is tetemes létszámú iparos dolgozott. 1930-ban, a 6142 fős lakosságból összesen 409 fő foglakozott iparral, ebből 229 volt az önálló iparos, 80 segéd és 100 tanonc. Ám ha figyelembe vesszük, hogy földrajzilag a település vonzás­körzetébe tartozó községek létszámával együtt Pásztó mintegy 30.000 ember ipari, ke­reskedelmi, gazdasági szükségletét elégítette ki, akkor érthető, miért ilyen nagyarányú az iparosság a helységben. Schwartz Adolf üzlete és műhelye Pásztón a mai Fő út 79. szám alatt, az ún. Gub­riczki-féle házban volt. Az utcára nyílt a műhely, míg hátul az udvaron volt a koporsó­üzlet. A zárt beépítésű városok emeletes vagy földszintes házaiban a munkahely és a la­kás közvetlenül egymás közelében helyezkedett el. A XIX. század második felétől csak a nagyobb városokban, elsősorban Pesten figyelhető meg földrajzi térben funkciók sze­rinti elkülönülés. De Pásztón az első világháború alatt még a lakás a műhely közelében volt. A kis Reiner Sándor azonban nem sokáig bírta Pásztón, és még a hat hetes próbaidő lejárta előtt hazaszökött. De hamarosan újra meg kellett válnia családjától, mert apját behívták katonának, és ezért, hogy anyjának kevesebb gyermek ellátásáról kelljen egye­dül gondoskodnia, Sándort Losoncra vitte, hogy ott kereskedőinas legyen. A „Felvidék Debrecené" elnevezést a reformkorban kapta Losonc, utalva e nem nagy népességű város kivételesen pezsgő gazdasági és kulturális életére, híres oktatási intéz­ményeire, szellemiségére. Feltűnően magas volt a városban a kereskedelemmel és hit­élettel foglalkozók aránya. A város lakóinak majdnem 10% élt ebből, míg a megyei átlag mindössze 2,2% volt. A sok kereskedő, iparos mellett természetszerűleg magas volt a se­gédek és tanoncok aránya is, kiknek oktatásáról a mesternek kellett gondoskodnia. Ipa­rostanonc oktatás már a céhek idejében is volt. A XIX század közepén a tanoncok az ún. 107

Next

/
Thumbnails
Contents