Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Nógrádi Szénbányászat újjáépítésének időszaka, 1945–1949 (Részlet az Új bányászkönyv címmel készülő monográfiából)

Külszíni távbeszélő és jelző hálózat: Bányaüzemi 103 079/m/ 494 702/m/ 2 355 / db / Iparvasúti 32 276 73 400 33 Sodronykötélpályai 8 840 35 360 199 Kéziszerszám állomány Megnevezés Darab Csákány 5 409 Lapát 1 124 Fúró 1399 Kalapács 39 Porvonó 377 Töltővessző 58 Gyutacsfogó 151 Feszítővas, fékezővas 627 Szerszámosláda, lőszeresláda 441 Gyutacstartó láda 78 Sűrített levegős kéziszerszám 25 Villamos szénfúrógép 12 Kézi réselőgép 33 Az egységes irányítás lehetővé tette a medence szénhelyzetének alapos felmérését. Erre azért volt szükség, hogy ki lehessen jelölni a termelés fejlesztésének az irányát. A lehetőségek azonban korlátozottak voltak, hiszen pl. a medence északi részén már több mint 80 éve folyt intenzív szénbányászat. Az itteni III. széntelep 3-5 méteres vastagságot ért el, s ennek 2-3 méter vastag felsőpadját már leművelték. Ez adta a szénmedence legjobb minőségű (5000-6000 kalóriás) szenét. A visszahagyott 1-2 méter vastag alsó padnak a szene 2 800 kalóriásnak bizonyult. Az itt kialakított zagyvái körzetet három, jól elkülöníthető területre lehet felosztani. Salgóbánya kizárólag az acélgyár energiaszükségletére termelt, s az 1881-ben létesített fogaskerekű keskenynyomtávú iparvasúttal szállította le a szenet a gyárba. Fejlesztésére nem volt lehetőség, mert az acélgyár szénszükségletén felüli termelést nem lehetett elszállítani, a széntelepei pedig kimerülőben voltak. A rónai terület bányáiból a szenet az 1891-ben épült 4 km hosszú sodronykötélpályán szállították le a vízválasztói osztályozóra. Innen a szén egy része az itteni erőműbe, a másik része iparvasúton a Zagyva rakodóra került s itt az osztályozás után rakták a vasúti kocsikba. A rónai területen azonban maradt még leművelhető széntelep s ezekre telepítették 1953-ban a szilváskői és 1955-ben a vecseklői bányákat. Célbánya jellegüket az indokolta, hogy a vízválasztói erőmű és az acélgyár szénigényét kellett biztosítaniuk. A harmadik szénterület Salgótarjántól keleti irányban, Inászó környékén található. A korábbi bányászat által visszahagyott, gyengébb minőségű széntelepek itt még lehetőséget kínáltak az újabb bányaüzemek nyitására. Erre települtek a Margit IV-VII lejtős aknák (1952-1954), Ferenc II. lejtős akna (1954), Székvölgy (1958) és az újra megnyitott Király táró {1958). A körzethez tartozó József lejtősaknák - a régi és az új - közvetlenül Salgótarján város belterületén működtek s 1951-ben zárták be őket. 40