Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Természettudomány - Dr. Hír István: Miocén korú gerinces maradványok gyűjtéstechnikája

üledékből nyerhető ki. Ha már teljesen biztosra mehetünk, akkor lehet tonnás nagyságrendű mintát venni. Ásatásainkon ezt a műveletet a „bányász -brigád" végzi, akik az ősmaradványtartalmú üledéket bezsákolják. Általában 10 -13 kg anyagot szoktunk egy zsákba gyűjteni (6. ábra). A mintaanyag elszállítása a lelőhelyről nem mindig lehetséges egyszerűen gépkocsival. Nehéz terepen kézi erővel, talicskával, vagy éppenséggel lóval kell dolgozni (Z, 8. ábrák). 3. A minták iszapolása Az iszapolás legalapvetőbb feltétele a minta lehető legalaposabb kiszárítása. Gazdagabb országokban született kollégáink erre a célra elektromos szárítószekrényeket alkalmaznak. Magam a nyári nap segítségével ponyván szárítom a mintáimat (9., 10. ábrák). A keretre feszített kerítésdrótból barkácsolt szárítóasztallal a művelet gyorsítható (11. ábra). Általában 2-3 verőfényes nap elegendő a szárításra. Erre egyébként azért van szükség, hogy az üledékben található víz eltávozzék és helyébe levegő kerüljön. A szárítást követő művelet a minták beáztatása. A kiszárított üledékből annyit kell tenni egy lavórba, hogy az kb. félig legyen kitöltve (kb. 4-5 kg). A víznek és a hidrogénperoxidnak előkészületben kell lennie. Először kb. 1 dl peroxidot kell egy lavórhoz önteni, majd azonnal rá kell zúdítani annyi vizet, hogy az anyagot ellepje (12. ábra). Az ekkor meginduló intenzív pezsgés a kellően kiszárított mintát néhány óra alatt pépes zaggyá alakítja. Általában egy éjszakán keresztül szoktuk anyagainkat ázni hagyni. Erősen kötött üledék esetében - ha a peroxidos kezelés nem elegendő a zagyosításhoz - akkor a mintákat fagykezelésnek kell alávetni. Ez utóbbi műveletet nyugat-európai és tengerentúli kollégáink hűtőszekrényekben, vagy fagykamrákban végzik. Magam a fagyasztani kívánt mintákat vízhatlan fóliazsákokba gyűjtöm és október második felében vizet öntök rájuk, majd egész télre a szabadban hagyom őket. Az így kezelt sámsonházai anyagot a következő tavasszal már iszapolni lehetett. Sajnos negatív példám is van: a Litke, Krétás-gödörből származó kovásodott kompakt üledéket még fagyasztással sem lehetett fellazítani. Az előáztatott anyagot 1-2 napon belül szitán át kell mosni. Az ásatásokon ezt a munkát az „aranymosó brigád" végzi. Pályám kezdetén, elsősorban barlangi üledékek tanulmányozása kapcsán elegendő volt kézi szitázással dolgozni (13. ábra). Ez az ősi módszer néhány mázsányi mintaanyag iszapolásához még elégséges, de tonnás nagyságrendű tömeg feldolgozása már teljesen lehetetlen vele. (Elviselhetetlen derékfájás az egyik kellemetlen következmény.) Ezért 1997-ben elkészítettem azt az iszapolóberendezést, melyet mind a mai napig használok (14. ábra). Ennek legfontosabb elemei: a vizeskád, a szitarendszer és a vizet mozgató szivattyú. A sziták úgy vannak kiképezve, hogy a rostaszövet alatt gömbvasból készült váz van, mely megakadályozza a szövet túlzott besüllyedését, így azok 10 -15 kg mintaanyaggal is terhelhetők. A rosták szitaszövete mindig vízszintesen áll. A rosták alatt levő vízterelő tepsik lejtenek a kád irányába. Az előáztatott mintákat lavóronként fel kell önteni a magasabb rostára és a szivattyú erős vízsugarával át kell mosni (15. ábra). Egy műszakban 18-20 lavór (kb. 80-100 kg) üledék iszapolása lehetséges. A szitákon maradó anyagot napon meg kell szárítani. Az esetek többségében a leletek láthatóvá tételéhez egy mosási fázis ritkán elegendő. A 277