Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Néprajz - Molnár Ildikó: A néprajztanítás története. Az oktatási rendeletek, tantervek és tankönyvek tükrében

ciójával - SZABÓ László és GULYÁS Éva. Ma néprajztanár képzés folyik a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszékén NAGY Éva vezetésével. Az 1998 óta folyó oktatás több nép­rajztanárt kinevelt már. A pedagógusképzés mellett meg kell említeni a tankönyveket is. A piacon lévő tankönyvek közül egy színvonalas és egy kevésbé nívós példát emelnék ki. BAKSA Brigitta Elet a faluban, és Élet a házban című tankönyvei igen magas szín­vonalúak, összeszedettek és jól illusztráltak. A megcélzott korosztály számára könnyen követhető, értelmezhető, és szórakoztató. Ellenben BÁNHEGYI Ferenc Hon és népisme­ret című munkája igen sok kívánnivalót hagy maga után néprajzi, pedagógiai szempont­ból egyaránt. Mindezek mellett meg kell jegyezni, hogy ma az általános iskolák nagyon elenyésző számban alkalmaznak képzett néprajztanárt, így a hon- és népismeretet más szakosok kapják meg - mellékesen. A néprajzi ismeretekkel nem rendelkező pedagógustól nem várható el, hogy olyan értelemmel és tudással tanítsa a diákokat, mint egy néprajzos, és azt sem várhatjuk el, hogy a mára igen szép számú - de minőségben annál silányabb ­tankönyvek közül kiválassza a megfelelőt. így nem csodálkozhatunk azon, ha az oly ré­gen áhított néprajz bekerülése az iskolákba mégsem azt az eredményt hozza, amit - jog­gal - elvárunk tőle. Ellenben örvendetes, hogy a magyarországi néprajzi múzeumok is felfedezik a mú­zeum közösségformáló, és nevelő hatását. Egyre több intézmény falai között folynak színvonalas múzeumpedagógiai foglalkozások, és néprajzi órák. Itt a diákok „tárgy­közeiben" játszva sajátíthatják el a néprajzi ismereteket. A balassagyarmati Palóc Múze­umban is elindult ez a kezdeményezés, és reményeink szerint hamarosan tanulni vágyó fiatalok tömegesen lepik el az intézményt. 265

Next

/
Thumbnails
Contents