Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Néprajz - Molnár Ildikó: A néprajztanítás története. Az oktatási rendeletek, tantervek és tankönyvek tükrében

Iskolarendszerű kezdeményezések 1940-ben elrendelték - igen sok próbálkozás után - a nyolc osztályos népiskola felállítását. A gazdasági oktatáson belül, elkülönült a falusi és városi iskolák tanmenete, alkalmazkodva az életmódbeli különbségekhez. Nagy változás nem történt az elmúlt 10 évhez képest, csak a tananyagot osztották szét 8 osztályra. Gróf KLEBELSBERG Kunó nevéhez kötődik a Trianon utáni első tanterv kidolgozása, amely igen kedvező a néprajzoktatás tekintetében. A tanterv fő szempontja a hazafias érzelmek kialakítása a tanulókban, hiszen a múlt és a nép szeretete célként fogalmazódott meg. A tanterv szerint a 3. osztályban a tananyag a szűkebb környezetre is kiterjed. Magába foglalja a honismeret igen egyedi részét a néprajzot. A tanulók megismerkednek a község háztípusaival, népművészetével, a mondákkal, mesékkel, dalokkal, szokásokkal, gyermekdalokkal, népies színjátékokkal (pl. betlehemezés). Továbbá tananyag a környék ismerete, a környező falvak kapcsolata, társadalomismeret: vallásosság, nemzetiségek megoszlása, a kereskedelem, nép életmódja, erkölcse. Mindezt összeköti tanulmányi sétákkal és kirándulásokkal. A tanterv harmadik része az Általános útmutatások címet kapta. Ennek a 2. része sorolja fel a nevelés céljait, köztük részletesen taglalva a hazafias nevelés elveit. „Közelebb hozhatjuk a magyar föld történetét a tanuló érdeklődési köréhez, ha felhívjuk a figyelmét a helyi vonatkozásokra. Alig van magyar földnek olyan része, ahol ezer év alatt valamely történelmi esemény le nem zajlott volna. (...) Helyi szokások, helyi viszonyok és helyi történelem nem ismeretlen fogalmak előttünk. (...) Ha a tanulóban kifejlesztjük lakóhelyének szeretetét, falujának vagy városának megbecsülését, az ott található irodalmi és művészeti emlékek, valamint népi szokások értékelését, akkor közelebb hoztuk lelkéhez a magyar földet is. (...) A táj viszonyainak kihasználása nevelési szempontból nagyon üdvös, mert az érdeklődésükbe vágó helyzetek és események jobban lekötnek és elevenebben hatnak, mint a távolabb esők."

11 A néprajz önálló oktatása azonban mégsem valósult meg, továbbra is a földrajzba beépülve tanították, ha egyáltalán tanították a tanítók. Itt utalnék vissza a már fentebb említett problémára, hogy ebben az időben a néprajz oktatása nem jelentkezett a felsőoktatási intézményekben. A tanítók, ha tanítottak is néprajzot, csak saját kutatásaik alapján tették azt. Hiszen a 20. században számos tanítóképző gimnáziumban folytattak néprajzi gyűjtéseket. A sikeres gyűjtések kötetben láttak napvilágot, mint például SZENDREY Zsigmond által szerkesztett Magyar Népköltési Gyűjteményben, a Debreceni Kollégium tanítóképzős diákjainak anyaga N. BARTHA Károly jóvoltából a Nagyszalontai gyűjtésben, amely 1924ben jelent meg, és az erdélyi diákoknak, pedig Adatok téli néphagyományainak ismertetéséhez című tanulmánykötetben, amelyet 1939-ben MAKKAI Endre és NAGY Ödön állított össze.

12 Ekkor jelent meg Győrffy István nagy vitákat eredményezett írása A néphagyomány és a nemzeti művelődés. A tanulmány 1939-ben látott napvilágot, de kiadatlanul már előtte - főleg tanítványai körében - közkézen forgott.

13 A mű alapgondolata szerint, a nemzeti művelődés megújításának lehetősége a népi kultúrában rejlik. Arra törekszik, hogy a nemzeti és a népi művelődés ne egymást elnyomja, hanem erősítse egyik a másikat. „Hangsúlyozzuk, hogy az a tény, hogy az iskolát és a könyvműveltséget szembeállítjuk a hagyománnyal, nem akarja az iskolai és könyvművelődés és az európai műveltség nagy értékeit kisebbíteni. A néphagyomány nagy nemzetfenntartó erején kívül szükségünk van a magasfokú nyugati művelődés minden vívmányára. A néphagyománynak e mellet azt a szerepet szánjuk, hogy minden vonalon alapjául szolgáljon a 259