Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)
Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes: A szakrális ponyvanyomtatványok jellemzői, szerepük a palóc népi vallásosságban
művek írásbelisége, olykor névről is ismert szerzőik az irodalmi tulajdonságokra utalnak. A ponyva a hivatásos és a folklór jellegű művészet közötti kommunikációs csatornakénti sajátos kettőssége megnyilvánult egyrészt a folklór eredetű alkotások, mesék, fabulák, lakodalmi dalok vagy a régi stílusú népballadák ponyvára kerülésében, másrészt kifejeződött a betyárköltészet, az újabb stílusú balladák, a helyi mondák, novellamesék, tanítómesék, a lakodalmi költészet és az egyházi népénekek anyagának a ponyváról még tetemesebb mennyiségben való elterjedésében. 5 Ez a 19. század második felében a ponyvái alkotás és használat kulturális beágyazódását jelentette, amely összefüggött a népi műveltség polgárosodásával. 6 A ponyvának a folklórral való szoros kapcsolata mellett jelentősek a magas kultúrával, irodalommal való kölcsönhatásai, átfedései, amelyek esetenként bizonytalanná is teszik a határok éles megvonását. Valódi irodalmi művek kerültek ponyvára, sőt az elit irodalmat, az emberiség vándorló mondakincsét éppen ez közvetítette legelőször és tömegestől a könyvpiac révén a széles néprétegek számára. A népi kultúra érintkezett a „tudós" kultúrával, kölcsönzött tőle, miközben ez a népi irodalom is hatással volt a „klasszikus" literatúrára. Robert Mandrou meglátása szerint a ponyvairodalom valójában egyáltalán nem „eredeti", hiszen régi kultúr-modellektől örökölt, össze nem tartozó vonásokat csoportosított és terjesztett. „Népi"-nek azért tekinthető mégis e „litteratura de colportage", mert a nép egyre inkább ebből merítette szellemi táplálékát. 7 Míg a magas kultúra alkotásai megfelelnek a logikus gondolkodás kritériumainak, addig a ponyvairodalom anyaga rendkívül heterogén, különböző korszakok hagyományait gyűjtötte egybe, és Mandrou szerint „minden emberi erőt és értelmet meghaladó megnyilvánulásokat" tartalmaz, a természetes és a természetfeletti együtt jelenik meg benne. A ponyvairodalom kívül maradt a metafizika és a fizika szétválasztására irányuló, 17. századtól megfigyelhető törekvéseken. Ahogyan helyenként palóc területen is megfigyelhettük, még a 20. században is megjelentek benne a mágusok varázslatai, az asztrológia, az okkultizmus népnek szánt tanításai. A ponyvairodalmat „együgyű antropomorfizmus", a társadalmi viszonyok leegyszerűsített ábrázolása jellemzi. 8 A ponyvák nyelvezete egyszerű, szókincse viszonylag kicsi, a nyelvtani szerkezetek nincsenek túlbonyolítva. Megértésük nem jelenthetett problémát azoknak sem, akik csak nehezen tudtak olvasni. A szövegek jó része már ismerős lehetett a szóbeli hagyományokból. 9 Magyarországon az 1940-es évek végén hatósági úton megszüntetett kiadási gyakorlatot követően a vallásos ponyvairodalom iránti igényt már csupán a régi darabok megőrzésével, illetve csökevényes módon, kézírással, esetleg gépírásos másolással próbálták kielégíteni. 10 Az 1950-60-70-es évtizedekben az ájtatos irodalomnak szinte csak a Szent István Társulattól származó, gyérszámú és merőben más típusú vallási kiadványai nem tudták betölteni a sajátos paraszti szükségletet és hiányt. A közösségi imádkozási alkalmak azonban, ha megváltozott formában is, de tovább éltek, illetve újraszerveződtek, s a népi vallásosság gyakorlására meg-megújuló előadási lehetőséget jelentettek. A vallásos ponyvaanyag így a 20. század derekától az egyre inkább lemaradó vidékek kulturális téren egyre hátrányosabb helyzetű lakosainál, és elsősorban az öregeknél rekedt meg, akiknek még napjainkban is „testi és lelki" szükségletük, hogy többet énekeljenek, mint amennyi az orgonaszóval kísért templomi ének pár verse. A falu vallásos népe ezért ebben az időben a korábbi száz év ponyvatermését őrizte meg, másolta, sokszorosította és használta, ily módon konzerválva egy korábbi nyomtatott kultúrát. A jelenséget jól illusztrálja, hogy az 1990-es évek végén Szécsénykovácsiban, egy ma Szlovákiá241