Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Művészettörténet - Kazareczki Noémi: A gótikus és a reneszánsz stílus együttélése Nógrád- és Borsod megye templomépítészetében

szánsz sekrestyeablak. (24. kép) Ennek háromnegyed részét is szimatagozat keretezi, alul könyöklő, felül szemöldökpárkánnyal. A szemöldökpárkány tagozata megegyezik a sekrestyeajtóéval. Könyöklője egyszerűbb kiképzésű: téglalap alakú párkányt alul egy hengeres test tart. Az egész ablak a tagozatokkal együtt egy jól látható keretben van, ami elválik a falsíktól, ezért valószínű, hogy előre elkészíttették és később helyezték be a sekrestye falába. Ez az építési mód jellemző a reneszánsz korára.

36 Egyedülisége abból is adódik, hogy sokszor, főleg református templomoknál később elbontották a sekrestyét, itt azonban eredeti állapotában megmaradt a mai napig. Összegzés A dolgozatomban leírt jelenség - mint már említettem - nemcsak az észak-magyarországi régióra igaz, mert számtalan példa kínálkozik az ország más területeiről is. Erdélyben is a templomépítészet csúcspontja figyelhető meg a 15-16. század fordulóján, ezen belül is Udvarhelyszék számos temploma bizonyítja ezt. Ezen a területen is a gótika határozza meg az alaprajzi és szerkezeti formákat, de már a reneszánsz is megjelenik. Megemlíthető Homoródjánosfalva, Homoródszentpéter, Székelymuzsna, Homoródújfalu, Siménfalva. Itt talán még érzékelhetőbb ez az „átmenet", vagy kettősség, mert a templomok kapuzatai, sekrestyeajtói még gótikus szemöldökgyámos faragással készültek, de a keretezésükön már a reneszánsz jelleg is megmutatkozik.

37 De ide sorolhatjuk Szabolcs-Szatmárban a nagyszekeresi és nagygéci református templomokat is.

38 Azonban nemcsak a reneszánsz térhódításának és új templomok építésének korszaka ez az időszak, hiszen sokszor korábbi eredetű egyházakat építenek át, látnak el új, általában sekrestyés szentéllyel. Mintha ebben az időszakban valami kényszer hajtotta volna a kegyurakat és az egyházközségeket a szentélyek átépítésére. Ennek okait részben az egyház-társadalmi változásokban és a liturgiában kereshetjük. Nem utolsósorban fontos megemlítem, hogy ezekben a szentélyekben már bőven volt hely az elterjedő szárnyasoltároknak. Ugyanakkor mivel a szertartást sok esetben több pap végezte, ezért mind a szentélyben, mind az ahhoz csatlakozó sekrestyében nagyobb helyre volt szükség. Ezt a korszakot Európa-szerte és Magyarországon is a polgári közösségek egyházi és világi építkezései, a szerzetesrendek építő tevékenysége, a világi és egyházi arisztokrácia és vagyonos réteg magánépítkezései és mecénássága határozza meg. A vármegyei nemes is kivette részét ebből: patrónusként templomát építtette, felszerelte, papját eltartotta, és egyháza szükségleteiről még végrendeletében is gondoskodott. 146