Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Művészettörténet - Kazareczki Noémi: A gótikus és a reneszánsz stílus együttélése Nógrád- és Borsod megye templomépítészetében

IV. Sajókaza Szintén Észak-Magyarországon, de már Borsod megyében - Putnok és Kazincbarcika között félúton, a főútról észak felé vezető bekötőút mentén, a Sajó bal partján - található Sajókaza. A település az írott forrásokban 1231-ben bukkan fel, mint a Miskolc nemzetség birtoka, e nembeli Bors ispán feleségének végrendeletében. Kazával kapcsolatban a nemzetségnek csak egyik, Domokos bántól származó ága játszik szerepet, így a település a nemzetségnek csak későbbi szerzeménye lehetett. Kazát bizonyára ő, vagy ismeretlen nevű apja kapta adományba, s így a település csak a 12. század második felében kerülhetett a Miskolc nemzetség birtokába. A falu 1283-ban már a Rátót nemzetség kezén tűnik fel a nemzetség úgynevezett nádori ágának osztozkodásakor. A nemzetség nádori ágát megalapító Domokos 1238-1240 között IV. Béla tárnokmestere volt. Az a tény, hogy 1238-ban Domokos leszármazottai Kaza felett családi osztályt tettek arra utal, hogy Domokos fiai a falut korábban azonos jogon bírták, bizonyára atyai örökségként. Ezek alapján tehát feltételezhető, hogy Kazát még Domokos kaphatta királyi adományba, legkésőbb azl240-es években.

24 Az 1283. évi osztozkodás után a Kazán maradó nemzetségtagok leszármazottai (a Kazai Kakas, a Kazai Gyulafi, a Jolsfai, a Feledi, a Putnoki családok és a Serkei-KaplaiLoránfi-rokonság) a középkor folyamán mindvégig birtokosok maradtak a településen. A falu gyors fejlődésnek indult a Rátótok alatt. Valószínűleg ők alapíthatták a Szent János evangélista tiszteletére szentelt Ágoston-rendi kolostort, amely még a 16. században elpusztult, ma már helye sem ismert. A falu hamarosan mezővárosi rangra emelkedett, ugyanis 1438-tól a forrásokban oppidumként szerepel. 1526 után már látványos visszaesés következett be, plébániatemplom pedig 1576-ra már a reformátusok kezében van. A templom (17. kép) igen korai, 12-13. századi eredetű. A téglalap alaprajzú hajóhoz egy annál kissé keskenyebb és erősen nyújtott, a nyolcszög három oldalával záródó, támpillérekkel erősített szentély csatlakozik. A hajó nyugati oldalához kapcsolódik az ötemeletes, négyzetes alaprajzú torony. A hajó déli oldalához pedig a négyzetes alaprajzú előcsarnok. A hajó nyugati homlokzatának felső részén a toronytól északra és délre egy-egy félköríves záradékú, tölcséresen szűkülő román kori ablak nyílik. Déli falának nyugati szakaszán három félköríves román ablak, (kelet felé haladva) egy nagy mérműves ablak, e mellett ismét egy román rézsűs bélletű ablak található, mely kissé lejjebb helyezkedik el az előzőeknél. Az előcsarnoktól jobbra helyezkedik el egy félköríves barokk ablak, mellette ismét egy kis román ablak. A hajó ezen oldalán fűrészfogas párkány húzódik végig, keleti végén egy újabb háromszoros fogrovatos párkány látható. A szentély déli oldalán két csúcsíves ablak került elő a barokk átalakításból, ugyanilyen található a szentély délkeleti oldalán is. A szentélyzáródás sarkait lépcsős támpillérek erősítik, és további két támpillér emelkedik a déli szentélyfal előtt. A hajó északi falának keleti részén egy barokk ablak, nyugati szakaszán egy román ablak nyílik. A torony harmadik és negyedik emeletén hármas, román kori ikerablakok nyílnak. A két szint között párkány húzódik. A második szinten három félköríves ablaknyílás található. Lejjebb északon és délen egy-egy félköríves záradékú, nyugaton pedig egy kör alakú, tölcséresen szűkülő ablak nyílik. A belsőben a szentély csúcsíves diadalívvel kapcsolódik a hajóhoz. A diadalív mindkét oldala gúlával lezárt élszedéssel díszített. A szentély északi falának nyugati szakaszán található a reneszánsz sekrestyeajtó. (18. kép) Ke142