Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

A palócok a múltban és a jelenben címmel rendezett konferencia előadásai - Lázár Katalin: A Palócföld népdalai

hanem arra, hogy azokról eszükbe jusson az általuk ismert változat. Ha a Nógrád megyeiek ismernek egy dallamot, mégpedig hagyományaikból (nem az iskolából és nem a rádióból), akkor az nógrádinak tekinthető, és a hagyományőrző csoport műsorában felhasználható. Nem mindegy azonban, hogy műsorukat hogyan állítják össze és hogyan adják elő. Minden éneklő csoport népdalai, néptáncai javát akarja adni a közönségnek, de nem mindegyik tudja, hogy a legértékesebb, legszebb változatok hogyan válogathatóak ki a kevésbé értékesek közül. Az oktatásból sajnálatos módon máig kimarad, hogy melyek a magyar népzenei dialektusok, azon belül a Palócföld dallamainak jellegzetességei, és azokat hogyan kell előadni. A továbbiakban lehetőség szerint ezt igyekszünk pótolni, ismét Borsai Ilona nyomán. Ő volt az, aki egyik írásában

2 közérthető módon megfogalmazta, hogy mely zenei jellegzetességek mutatják egy-egy dallam idegen eredetét, és hogy milyen a hagyományos népi előadásmód. A magyar népdalok és a népies műdalok megkülönböztetése azért fontos, mert teljesen különböző ízlések képviselői, aki pedig népdalénekesként jelenik meg a színpadon, attól elvárható, hogy a népzenei ízlést közvetítse. Egyes zenei jellegzetességek, amelyek a nyugat-európai zenei ízlést képviselik, a magyar népdalokban nem fordulnak elő. Ezeket ismerteti Borsai Ilona az előbb említett tanulmányban. Kiderül belőle, hogy a magyar népdalban nincsen szekund- és tercszekvencia, (a záróhang alatti VII. fok alá kanyarodó) plagális dallamvonal, hármas- és négyeshangzat-felbontások stb. Az Olsvai Imre által összeállított, az említett zenei fordulatokat illusztráló példatár olyan dallamokat mutat be, amelyeket általában népdaloknak gondolnak, annyira elterjedtek (Amely lánynak a párnája libatollal van tele; Jaj, de csinos menyecske lett ebből a lányból, kerek kontyot csináltak a hajából; Kukorékol a kiskakas, hajnal akar lenni; Fekete a kökény, fehér a virága; Megkötöm lovamat szomorúfűzfához stb.). A hagyományőrző csoportok és szólisták első reakciója erre a listára általában a hitetlenkedés: ezeket olyan sokan ismerik és éneklik, hogy bizonyára népdalok! Sokan azonban már egy-két alkalom után ráéreznek arra, hogy mi a különbség az előbb említett dallamok és a Kiskertembe rozmaringot ültettem, Csuhaj, nem bánnám, ha holnap lenne vasárnap, Érik már a búza, sárgul a kalásza, Ez a kislány tejjel mosdik, nem vízzel stb. dallamai között. Akinek nincsenek zenei szakismeretei, és nem ismeri a szekvenciát vagy a hármas- és négyeshangzatokat, az is érzi a másfajta dallamvilágot, a másfajta zenei ízlést. Ennek az elvnek az elfogadását segíti annak hangsúlyozása, hogy a népdalok változatokban élnek: minden faluban másképpen éneklik őket. Sokszor haragszanak is egymásra a szereplő csoportok, hogy a másik csapat „ellopta" az ő nótájukat, és ráadásul rosszul is éneklik. Ilyenkor 2 Népdalkörök és népzenegyűjtés. In: Népdalkörök kézikönyve. Budapest, 1977. 21-30. 418