Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

A palócok a múltban és a jelenben címmel rendezett konferencia előadásai - R. Várkonyi Ágnes: Természet és társadalom – A történeti ökológia lehetőségei

éltek itt és itt találkoztak a kétféle erdő növénytársulásai. „A gyertyánost a nyolcvanas években kivágták."

74 Nem tudom, hogy készült e katalógus a veszteségekről. Nem ismerem a térség természetvédelmi koncepcióját. Tudnunk kell azonban, hogy a természeti környezet megvédésének igénye és gyakorlata egyidős az emberiséggel. A végtelenül sok példából Szabó Lőrinc egyik klasszikus fordítását idézem fel. A középkor végének egyik ökológiai katasztrófa látomásáról Janus Pannonius írt latinul. Az árvíz című vers 1468-ban keletkezett, az egyetemes, úgyszólván kozmikus szorongások esztendejében. A vers világ vége-vízió. Érdekes, hogy Szabó Lőrinc mennyire teljes összetettségében és korunk számára érthetően adja vissza a több mint ötszázharminchárom évvel ezelőtt keletkezett hatalmas világpusztulás-látomást. Az árvíz a reneszánsz természetismeretével indul. Úgy szól a víz természeti körforgásáról, az "ég gépezeté"-ről, mint valami fizikakönyv. Majd végigpergeti az emberek árvíz-élményeit: a felhőszakadás elpusztítja a termést, elsodorja a sáncot, tönkreteszi a városokat, jön az ínség, a parasztnép "menni, maradni se hír." S kibontakozik a világvége víziója: eltűnik Ceylon, Rhodos, Kréta, Britannia, elpusztul "ős Görögország", és kialszik Szicíliában az Aetna tüze. Magyarországot is elnyeli a tenger. "Már a Maros, Száva, Dráva, Tisza és azon is túl / északi nagy vizeink főnöke, a Duna is, / bár egymástól jó messzire görgeti Jiabját, /árvizek és tocsogók síkjain egybeszakadt. / Szem többé nem látja, fa és domb és falu hol volt, / mindent egyformán elföd a tengeri táj." Az esszenciális többlet az a réteg, amely átlényegítetten, de mégis érzékelhetően közvetíti a kultúrába kódolt természeti tapasztalatokat. Az ókor képzeteit, ahol az Olympus ad menedéket, és minden pusztulás magában hordja az újjászületést: "sűrűn irtja ki tűz és víz az embereket. /Minden, ahogy pusztul, úgy születik, annyiszor újjá;/ példa reá Főnix, Phoebus örök madara. " Majd a még távolabbi múlt óvó szokását idézi fel. A költő az özönvíz elől kedvesével a Parnasszus hegyére menekül, és "Föld- Anya csontjait" hajigálja a háta mögé, hogy újra szülessen az emberiség. Ez már ősi rítus, a mítoszok világa, ahol életével fizet, aki pusztítja a fákat, s a megmentő a szerelem, s földanya csontjaiból újjá születő élet. A vers több gondolati és civilizációs rétegét a szimbólumok fejezik ki. A Főnix a vers központi szimbóluma. Az ókor csodás madara, ötszáz évenként jelenik meg, rászáll a nap oltárára és elég, de csontjai hamvaiból harmadnapra új életre támad. Vallások és kultúrák változó körülményei között mindig a megújulás kifejezője. Babits Mihály Mint forró csontok a máglyán című verse tömören kifejezi: "Ugy fekszem itt mint a főnix,/ki élve reméli a tüzet, amelyen elfog majd égni s amelyből újraszület." Az elhamvadó és újjászülető főnix a lét világszimbóluma. Minden koré, minden kultúráé és minden régióé. Gondoljuk meg az 1666. évi nagy londoni tűzvész után a város újjáépítése a „Főnix program" nevet kapta és ma is a Szent Pál katedrális ünnepi szertartásán a főpap palástján és a szerpapok tunikáján 74 NAGY Imre: Az Ipoly völgy vadvirágai. 1994 370