Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

A palócok a múltban és a jelenben címmel rendezett konferencia előadásai - Voigt Vilmos: Egy új palóckutatás az új évezredben

időszak társadalmi nyomorúsága volt az oka annak, hogy ez az első magyar néprajzi-monografikus-hullám igazán elcsitult (noha az anyagi és szellemi apály jól észrevehető tényezője volt ennek). Néprajzi monografikus vizsgálataink második hulláma más hatásra alakult ki. Közismert, hogy a "falukérdés", főként pedig az egyke problémájának megismerésére törekvés hozta létre azokat a kollektív gyűjtőutakat, amelyek a kemsei cserkésztáborozástól, a Táj- és népkutató Intézet gyűjtőútjaiig, vagy éppen a dudari kollektív falubemutatásig terjedtek. Különösen Dudar (1937) esetében nyilvánvaló, hogy itt egy voltaképpen államigazgatási feladat (a földreform) előkészítése volt az igazi cél. A gyűjtőcsoportok útjain a gondos feljegyzések elkészítése, a falu valódi helyzetének megismerése volt a cél. Nálunk mindez erőteljesen néprajzi szempontú volt: például a népi táplálkozás vizsgálata nem dietétikai, néphigiéniai vagy szociálpolitikai javaslatokban csúcsosodott ki, megmaradt az archaikus életvitel dokumentálásánál. Nem is volt igazi cél az, hogy e sokszemélyes, elmélyült gyűjtést végző munkatársak dolgozatai végül is egy (sokszerzős) monográfiában végződjenek. Hivatkozhatunk ugyan arra, hogy megint a világháború akadályozta meg az ilyen monográfiák létrejöttét, ez azonban csak féligazság. Nem is terveztek ilyen kézikönyv-méretű monográfiákat. Többször, és a két világháború közti magyar falukutatásnak szinte már a kezdetei óta hivatkoztak ugyan a román falumonográfiákra (az ún. Gusti-iskola munkáira), azonban a magyar kutatások egészen más méretűek és szemléletűek voltak. A Gusti-iskolában ugyanis cél volt például egy-egy kutatási téma önállóan is nagyterjedelmű, monografikus feldolgozása (például a drägosi hiedelmek vagy népdaléneklés külön kötetnyi bemutatása), és ha ez az igény Romániában sem teljesült be oly sokszor - ott azért a tudományos horizont más volt, mint nálunk. Sőt, noha az ott alapvető fogalomként használt "szociológia" végül is nem mindenben egyezik az európai szociológia bevett definíciójával - inkább egy szociálpolitika alapvetése, mégpedig az etnikai identitás és a népszellem sajátosságainak kimutatásával összekapcsolva. Ez pedig más, mint a mi falukutató táboraink munkásságának elméleti háttere. Természetesen nemcsak egyféle néprajzi monográfia, nemcsak egyféle falukutatás ismert. Ha végre jobban ismernénk például a világhírű lengyel faluszociográfiát, láthatnánk új, nálunk még ki nem aknázott kutatási lehetőségeket. Persze, jobb lett volna, ha erre a lehetőségre már a maga idején, azaz az egész 20. században sor került volna. Ám most nem az ilyen hiányok és lehetőségek szemlézésére van szükség. (Erre inkább majd egy konkrét kutatási terv és módszertan kialakításakor kellene sort keríteni.) A második világháború után látszólag ugyanolyan módon folytatódott a sokszemélyes monografikus gyűjtés a magyar néprajztudományban, amely azonban hamar (legkivált a tiszaigari monográfia célkitűzéseiben) 300