Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

A palócok a múltban és a jelenben címmel rendezett konferencia előadásai - Selmeczi Kovács Attila: A palócok kutatása a kezdetektől napjainkig, különös tekintettel Reguly Antal tevékenységére

1894, 1911). Ugyan az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képben című reprezentatív könyvsorozat hatodik kötetében ő írt a palócokról, azonban jobbára lakóhelyükről, nyelvükről és eredetükről szólt. A 20. század elejének másik reprezentatív kiadványsorozata, a Borovszky Samu által szerkesztett vármegye-monográfia egyes kötetei is számottevő néprajzi anyagot adtak közre. A Nógrád vármegyei kötetben Farkas Pál balassagyarmati gimnáziumi tanár saját gyűjtéseit is felhasználva nyújtott színes népéletleírást (1911). Különösen a kun-palóc eredet ellen hadakozott, állítása szerint a palócok "a Cserhát és Mátra vidékére tömörült vérbeli magyar törzsek ivadékai" (vö. Manga 1979.19). A palócok iránt megnyilvánuló széleskörű érdeklődés kielégítését szolgálta Malonyay Dezső népművészeti sorozatának ötödik kötete (Malonyay 1922). A kötet anyagának nagy részét Gróh István gyűjtötte, aki az Ipolyságtól Miskolcig és Rozsnyóig bejárta a vidéket. A viselet és díszítőművészet anyagához Fábián Gyula losonci rajztanár is számottevően hozzájárult, aki az Ipoly mellékének síkdíszítő népművészetét behatóan vizsgálta, e témakörben önálló publikációt is közreadott (Fábián 1910). A 20. század első harmadának néprajztudománya viszont kevesebb figyelemben részesítette a palócokat. Ugyan az ekkori szakmai triumvirátus mindhárom tagja írt a palócokról, de egyikük sem végzett terepkutatást körükben. Bátky Zsigmond korai etnikai áttekintése felületesen érintette a palócokat, kiemelve a cifrálkodásra való hajlamukat (Bátky 1905). Györffy István szintén szűkszavúan emlékezett meg a palócokról a magyar etnikai csoportok számbavétele során (Györffy 1925). A korábbi kutatások tanulságait összefoglaló Viski Károly arra a véleményre jutott, hogy lakóhelyüket nem lehet pontosan körülhatárolni (Viski 1938). Gunda Béla későbbi részletesebb népcsoport bemutatásában elfogadta a palócok kabar eredetének lehetőségét, különösen jellemzőnek tartotta a nagycsaládszervezetet, a vallásosságot és a viseletet (Gunda 1943. 98-99). Az 1930-as évek végétől megélénkült a palóc területen végzett néprajzi terepkutatás, aminek nyomán egyre határozottabban jelentkezett a nyugati és keleti területek elhatárolásának, a kulturális különbözőségek kimutatásának szándéka. Azonban sokkal lényegesebb, hogy a helyszíni kutatások számos témakörben hoztak ismeretanyagot. Ebben fontos szerepet játszott a helyi múzeumok mind határozottabban megnyilvánuló érdekeltsége a helytörténeti, valamint a második világháború után fellendülő tematikus kutatásokban. A nyugati palócok vizsgálatának legjelentősebb intézményi bázisa a balassagyarmati Palóc Múzeum, melynek munkatársaként 1949-től Manga János elsősorban folklór-kutatásaival, az 1960-as évektől Flórián Mária viselet-vizsgálataival, Zólyomi József a népi gazdálkodás emlékanyagának feltárásával hozott jelentős eredményeket. Manga János tollából jelent meg 1979-ben a Gondolat Kiadó néprajzi kismonográfia sorozatában a Palócföld című kötet, melyben saját nógrádi és honti gyűjtéseinek anyagát is felhasználta. Az 1970-es évektől Kapros Márta, majd Limbacher 282