Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

Néprajz - Kapros Márta: A Nógrád vármegyei múzeum néprajzi anyaga 1891–1944

pontosan a felét teszik ki (48 db).

80 Noha a vászon ingek, ingvállak kézelőinek díszítése széles körben elterjedt volt a megyében, s megformálásukban tájilag meglehetősen változatosak, az újonnan vásárolt példányok többnyire ugyanazokból a községekből valók, mint a korábbiak: Őrhalom, Csitár, Szügy. Utóbbi községből származó darabokat a balassagyarmati piacon is vásárolt Fényes. Hogy újonnan hímzett vagy használt ingekről lebontott kézelőkről volt-e szó, nem tudjuk - mindkét változat adat lehet a viseleti tárgyak beszerzési gyakorlatának feltárásában. Valószínűleg nem véletlen, hogy a fehérhímzéses váll- és fejkendők, valamint a fehér falú hímzett női ködmönök zömében Ersekvadkertről kerültek be. A későbbi gyűjtések igazolták, hogy e tárgyféleségek viseletét itt tartották meg talán legtovább a megyében. Tematikusán ide kapcsolható az, az utóbb már sajnos hasonlóval sem pótolható tétel, amelyet Omász János pásztói szűrszabó mestertől vásároltak meg 1938-ban: „szűrminták stb. (22 db)". Ugyanekkor került a gyűjteménybe az első és mindvégig egyetlen tárgy a megye kisszámú németségétől: egy pár „

Zwickelstümpf" Berkenyéről. Az alkalmi adományok mellett említést érdemel a Velics Antalné által 1937-ben ajándékozott kollekció, amely 27 darab hímzésből állt. Egyelőre nincs adatunk az ajándékozó személyét illetően, az anyagból azonban a korabeli polgári körökre jellemző, a népi kézimunkák iránti érdeklődésre következtethetünk. „Régi mezőkövesdi kötény", vagdalásos hímzés kalotaszegi halotti lepedőről, ugyancsak Kalotaszegről (főleg Bánffyhunyad) további, vagdalásos varrottasok, nagyírásos párna; közelebbről nem lokalizált „erdélyi" megjelölésű ingváll-ujjak, gyapjúval kivarrott főkötő darabok, egy „kecskeszőrszállal" varrott szász hímzés. A tárgyak másik csoportja - köztük teljes főkötők, ingváll is - „tót", a Garam völgyéből, Zólyom megyéből. A kerámiák esetében tudunk most is - a bejegyzések szűkszavú és sokszor bizonytalan pontosságú volta okán - legkevésbé következtetni az elpusztult anyagra.

81 Ritkaság számba megy az az Orhalomból vásárolt cserépkulacs, amelyről megtudjuk, hogy zöld mázas volt és a felirata: „Világos 1849". Nem sokkal jobb a helyzet a bútorok

82 vonatkozásában sem, mindenesetre gondolkozásra késztet egy hugyagi szuszék „templomos" jelzője. A tárgy ritka volta okán említem meg a balassagyarmati Szrenyik János készítette türelemüveget, illetve két „sóőrlőt" (Terény, Cserhátsurány). 1937-ben bővül a szabadtéri kiállítóhely a nagy méretű, Dejtárról megvásárolt, 1872-es datálású olajütő préssel, amit a pajtában állítottak fel. - 1936-ban került be végül a múzeum gyűjteményébe a «<> Ezekből közölve DAJASZÁSZYNÉ 1967, II. tábla 11 rajz: ltsz. 386-1947, IV. tábla 21. rajz: 388-1947. 81 Megmaradt példányaiból közölve NmN 76. kép: boroskancsó (351-1947), 79. kép: tál (3521947) 82 Ezen időszakban bekerült tárgyakból közölve: tálasfogas (258-1947) NmN 113. kép 222