Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)
Történelem - Suba János: A magyar-csehszlovák határszakasz határköveinek története 1938-ban
lehetett eltávolítani. Ismeretlen egyének kidobtak 5 db követ - köztük egy alappontot is -, melyek közül kettőt megtalált. így összesen 29 db határkövet helyezett el Bánréve község elöljáróságánál. A XI. szakaszon a határkövek kiszedését a mindkét oldalon elterülő Naprágy község területén elhelyezett, XI jelű szakaszhatárkőnél 1938. évi november hó 26-án kezdte meg Kondér István mérnök. Aki a helyszínen látottak alapján - helyesnek gondolta, ha néhol - az „Utasítás" betűitől eltért. 16 Ahol a birtokhatárok közt maradandóan éles elhatárolást látott (éles árok, sokszor 100-180 m-re is fel-felmagasodó terasz), amikor a határkövet is sok helyen a melléje leásott vastag fa védte a szántóekétől, vagy ahol a földtulajdonosnak közvetlenül a határkő mellett mezsgyeköve volt, kivételt tett és a határkövet eltávolíttatta. Hasonlóképpen olyan helyen, ahol a birtokhatárt út képezte és az út két széle a folytonos használat és a víz erodáló hatása következtében az erdőkben 0,80-1 méterre is felmagasodott (mély út), a határköveket kiszedette, mert a rézsű lepergése (fagyhatás) a megmaradásukat - ha már nem tartják karban ezután - időlegessé teszi. Ugyancsak kivételt tett az esetben (XLid6 jelű kő), amikor az egymáshoz 15-20 m-re álló határkövek községi s így birtokhatáron is álltak bár, de a kövek egy egyenesbe estek. Ez esetben a közbeesőt, mint amelyet feleslegesnek vélt, kivétette. A fent említett kő közelében lévő 52. sz. sokszögpontot (Xl4c6 határkő), hogy Naprágy, Sajókeszi (Szent Demeter) és Gömörszőllős határvonalánál félreértést ne okozhasson a jövőben, a koordinátáit kiszámítva, kivétette. A XI 6. jelű 46. sz. sokszögpont kövét szintén kiszedette, mert a közelében a 235. sz. háromszögelési pont köve állt. Ennek koordinátái ugyan a részletes leírásban nem voltak megadva. A térképen feltüntetett községi határhalmokat, melyeket megtalált és megújításra szorultak, újra felhányatta. Összesen 206 darab (1 db polygon kő, 4 db főhatárkő, 27 db, mellékhatárkő, 174 db közbeiktatott kő) határkövet szedetett ki és szállíttatott Gömörszőllősre. A munkálatokat 6 napszámossal és eleinte 2, az utolsó napon 4 fuvarral végeztette. A 4 fuvart az esőzés indokolta. A kövek kiszedését 3 m hosszú emelőrúddal és lánc segítségével december 5-ig gyorsan elvégezték a napszámosok. A XII. szakaszban hárman: Ács Elemér mérnök a XII13I8 mellékhatárkőig, innen Szatmári László főmérnök a XII39 főhatárkőig, a szakasz végéig pedig Kozár Tibor mérnökgyakornok végezte a határjelek felszámolását. A XII. szakasz első, Ács Elemér mérnöknek kiutalt szakaszán 250 pont volt elhelyezve 170 alapponttal. Az összes alappontok megmaradtak, áthelyezni egyiket sem kellett. 9 (7 db mellékkő, 2 db közbeiktatott) követ 16 XI. szakasz mérnökének munkajelentése OL. К 269. 147