Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

Történelem - Puntigán József: Kossuth és Losonc

A szobrot a szobor-bizottság elnöke, Kujnis Gyula adta át a városnak. Beszédében röviden ismertette a szobor történetét, munkájáért köszönetet mondott Holló Barnabásnak. „Most pedig mikor a szoborbizottság működése befejezést nyert, a bizottság nevében azon hő óhajtással adom át Polgármester Úrnak e szoborművet, hogy a szobrászművész által alkotott a nehéz viszonyok közé jutott hazáért és nemzetének jövőjéért aggódó Kossuth Lajos ércbe öntött alakja legyen hirdetője nemzedékről, nemzedékre, az őfenkölt szellemének, legyen hirdetője azon magasztos nagy eszméknek, melyet ő képviselt és hirdetett. A szobortalapzaton haldokló honvéd szimbolikus alakja legyen hirdetője időtlen időkig a magyar nemzet hősies vitézségének és legyen hirdetője annak, hogy a hazáért, a magyar nemzet szabadságáért alkotmányos jogtéren minden igazi magyar hazafi vérét ontani, életét föláldozni kész..." Wagner Sándor beszédében a történelem tragikus, háborús éveit idézte fel, hangsúlyozva, hogy a városnak mindig volt ereje felállni, hinni a jobb jövőben. „Ha a történelmi múltnak tiszteletben tartása és a jelennek cselekvő ereje, alkotó képessége azok a tényezők, amelyek fenntartják a nemzetet, akkor a nemzeti szabadság szent eszméje képezi azt a megdönthetetlen alapot, amely a nemzet fennállását és annak jövőjét biztosítja. A midőn én ennek a sziklaszilárd alap legdicsőbb hirdetőjének Kossuth Lajosnak emelt, Holló Barnabás hírneves szobrász művészünk magasztos ihletségével megalkotott szobrot városom közönsége nevében a hatóság gondozásába átveszem, Isten és ember előtt ünnepélyes fogadalmat teszek, hogy azt e város mindenkori hatósága féltve őrzött közkincseként gondozni, tisztelete, szeretete tárgyául őrizni és fenntartani fogja." Őt Kossuth Ferenc követte, aki betegen érkezett az ünnepségre, s fel kellett segíteni az emelvényre. „Itt áll e szobor, ércbe öntve és némán. És mégis hallom a hangját, amint hozzánk beszél. Azt mondja e szobor: meghaltam, de elveim, eszméim, akaratom, vágyódásom örökké élnek. Azt mondja e szobor: meghaltam, de azért minden magyar ember tűzhelyénél ott vagyok és ha e haza bajba kerül, én rám gondolnak a hazafiak .... E szobor ércbe van öntve, nincs szíve. És mégis mindazok, akik hozzá közelednek, érzik, hogy szívük melegebben dobog, mindnyájan érzik, hogy lelkükben az a bizonyos elhatározás érlődik meg, amely elhatározást e szavak fejezik ki: a haza minden előtt A fiúi kegyelet hozott en125