Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

Történelem - Puntigán József: Kossuth és Losonc

Sándort bízták meg. 50 Miután ez eredményes volt, a bizottság július 2-án véglegesen elfogadta a javaslatot. Holló Barnabás „művésztársa iránti ke­gyeletből" egyezett abba, hogy a Csordás József által megmintázott szobrot a maradék összegért, 18 000 koronáért elkészíti. Ekkor döntött a bizottság a szobor felállításának időpontjáról is, amelyet 1910. szeptember 19-ben határoztak meg. 51 A javaslatot a Városi Közgyűlés 1909. július 7-i ülésén hagyta jóvá, s határozott egyrészt arról, hogy szerződést köt Holló Barnabás­sal, másrészt arról, hogy ha az általa előkészített szoborjavaslat megnyeri a város tetszését, akkor lemond a Csordás Józsefnek kiutalt 6000 korona visszaköveteléséről is. 52 Holló Barnabás pályaművét „amely úgy felfogásában, mint művészi ér­tékében messze fölülmúlja néhai Csordás szobor tervezetét", Wagner Sándor a szeptember 20-i ülésen mutatta be a szobor-bizottságnak, amely minden tekintetben megnyerte annak tetszését. A jelentés arról is szólt, hogy az akkortájt Káinon 53 letelepedett Abt Sándor „művészi körökben elismert" szobrászművész elismeréssel szólt Holló Barnabás művészetéről, kiemel­ve, hogy kezéből a szobor „előreláthatólag mint értékes alkotás fog kikerülni". Elhangzott az is, hogy „.. a szoborbizottságba való megválasztása a szobormű átvétele alkalmával szükséglendő szak és müértői tekintetben igen kívánatos vol­na". 54 A Városi Közgyűlés a Holló Barnabással való szerződés megkötését végül 1909. október 19-én fogadta el. 55 A Losoncz és Vidéke 1909. október 31-i számában örömmel számolt be arról, hogy Holló Barnabás megnyerte a kassai Rákóczi-síremlék megalkotására kiírt pályázatot. „... ez az újabb sikere bizonyságot szolgáltatott amellett, hogy a losonci Kossuth-szobor elkészíté­se hazai művészgárdánk legkiválóbb tagjára van bízva" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a lap. 56 A Losoncz és Vidéke tudósítása szerint a szobor talpra állítását 1910. szeptember 18-án fejezték be. A szerkesztőség kérésének eleget téve Holló Barnabás így írta le alkotását: „Kossuth egyszerű pózban elgondolkozik a haza sorsán és a vérrel öntözött dicsőséges 48-as időkön. A talapzaton elhelyezett sebesült honvéd szimbolizálja haraszti kőbe faragva Losonc város 5o„A Kossuth szobor bizottság ..." Losoncz és Vidéke, 1909. június 20. - A megoldás mellett Török Zoltán, dr. Gömöry Elek, Sörös Béla stb. szavaztak, ellene dr. Sacher Aladár, Gellén Endre, Wohl R. Adolf. 51 Hírek.- Kossuth szobor. Losoncz és Vidéke, 1909. július 4., Hirek - „A Kossuth-szobor bizottság ..."Losoncz és Vidéke, 1909. július 11. 52 A Városi Képviselő Testület jegyzőkönyve, 1909. július 7., 184. 53 Ma Kalinovo. Szlovák lakosságú község Losonc közelében. 54 A Kossuth szobor ügye. Losoncz és Vidéke, 1909. szeptember 26. 55 Városi Képviselő Testület jegyzőkönyve, 1909. október 19., 297. 56 Hírek - „Holló Barnabás pályanyertes". Losoncz és Vidéke, 1909. október 31. 121

Next

/
Thumbnails
Contents