Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Limbacher Gábor: Képi–vizuális kultúra, írásbeli műveltség

XXV. KÖTET NÉPRAJZ A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2001 ETHNOGRAPHIE Képi-vizuális kultúra, írásbeli műveltség Limbacher Gábor (Hozzászólás: Felirat a népművészetben. Textilek. Konferencia, Balassagyarmat, 1999. november 18.) A Palóc Múzeum - Kapros Márta rendezte - „Felirat a Népművészetben" című kiállításában nagyon sok nagyon szép tárgy látható. A szöveges narrációból megismerjük a feliratos textilanyag jellegzetességeit, elterjedésének időbeli alakulását, a kapcsolatos társadalmi hatásokat. A gondolatiság terén a kutató vagy látogató számára a tovább gondolás számos útja nyitva áll. Célszerű a jeltudomány nézőpontjának alkalmazása, nemcsak azért, mert a feliratok jelentkezése nyilvánvaló változási folyamatot jelez a hagyományos képi, a biblia pauperummal is fémjelezhető vizuális köznépi illetve paraszti kultúrához képest, még csak nem is asért, mert a közelmúltban látott napvilágot Voigt Vilmos szerkesztésében a Magyar jelrendszerek évszázadai című kötet. A jeltudományi alkalmazás részint azért hasznos, mert a verbális és képi jelek a tárgyakon nagyrészt együtt jelentkeznek, egymásra épülnek. Gondolataink alátámasztását megkönnyíti, ha a Palóc Múzeum jelen konferencia idején látható többi tárlatát, a „Bölcsőtől a sírig" című néprajzi állandó kiállítást valamint a „Hazaszeretet magyarságtudat a népéletben" címmel a múzeum fölső szintjén rendezett kiállítás önállósított nagytermi részét is az új tárlat háttéranyagaként értelmezzük. A születéssel kezdődő kiállításban a gyermekágyat fekvő anya táplálékkal való ellátásának hagyományos szokása vidékünkön az úgynevezett „poszrik". A kosárban hozott ételeket „poszrikos kendő"vel volt szokás letakarni. Több ilyen kendő látható a kiállításban. Egy szügyi változatra feliratot is hímeztek: „JÓ ÉTVÁGYAT KTVANOK A KOMAMASZONYNAK". A vászonra öltött írás az evés előtti jó kívánság folklór jelenségét tárgyiasítja, és adott esetben az egész szokás pozitív, segítő jellegét is összegzi, amellyel a cselekvő személy az újszülötthöz és édesanyjához viszonyul. írás és kép egymásra épülését példázza állandó kiállításunk lakodalmi egységében a rimóci vőlegény ingének hímzése. Menyasszonya a monogram betűi közé Jézus Szent Szívének jelét hímezte. Ezáltal a párválasztásnál, házasságkötésnél szokásos szív-szimbólum formálisan is szakrális minőségűvé válik, a párkapcsolat e szintre helyeződik. A felnőttkor kiállítási egységében a jelesnapi vitrin tartalmazza azt a herencsényi (Nógrád m.) ünnepi abroszt, amit elsősorban akkor terítettek az asztalra, amikor a pap az Oltáriszentséggel meglátogatta a háznál lévő beteget. Ennek megfelelően az abrosz belső felületére kelyhet hímeztek Oltáriszentséggel, átlós kompozícióban kereszttel és virágzó ággal. De, hogy mennyire nem csupán a díszítőművészet körébe tartozik ez az ábrázolás, azt az abrosz szélére hímzett szöveg mutatja: „JÖJJ SZENTLÉLEK ÚRISTEN". Tehát az abrosz ünnepek és a pap beteglátogatása idején rituális eszközként segíti a háziakat a hétköznapok világából kilendülni a valóság túláradó, gyógyító természetfeletti közegébe, Krisztus teste és áldozata valamint a Lélek várása révén. Ugyanebben a vitrinben az iménti abrosz kehelyábrázolásával megegyező szerepe van a húsvéti ételszenteléskor használt kosártakaró kendő felirathímzésének: „FELTÁMADT KRISZTUS! / E NAPON ALLELUJA.". Ez az immár olvasni tudó parasztember számára hangsúlyozza az ünnep és a rítus jelentőségét, archetipikus jelentését, és jelzi konkrétan számukra a szentelt étel átlényegülését. A templomból kijövő asszonyok nagyünnepi jeleneténél látható fa feszület a paraszti képes beszéd klasszikus példája. A kereszt fölső szárán látható „INRT-tábla valódi betűzött felirat („Názáreti Jézus a zsidók királya" latin szöveg rövidítése), az oldalába és alulra vésett jelek viszont képbeszédet hordoznak. A tőrrel átszúrt szív az istenanyai fájdalmat 201