Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Lengyel Ágnes: A parasztság és az írásbeli kultúra

volt elsődleges célja vallási tanok terjesztése. Parasztoknak szánt nyomtatványai között megtalálhatóak a különböző felekezetű vallásos kiadványok, gyakorta itt is régebbi munkák újranyomásaként. A világi történetek úgyszintén régebbi típusúak voltak. Közöttük vezető helyen a kalendáriumok állottak, melyek a praktikus gazdasági ismeretek mellett ájtatos és világi történeteket egyaránt tartalmaztak. Jelentős még, különösen a múlt század második felében és századunk elején az Egri Nyomda Rt. tevékenysége is, és Nógrád megyében az országos összeírás 1867-ben Kék László balassagyarmati nyomdáját tartotta számon. A parasztság polgárosodása az 1848-as forradalom után vált fokozatosan egyre meghatározóbbá, párhuzamosan a régi feudális kultúra bomlásával. A paraszti élet- és termelési mód jelentős átalakulásával, a mezőgazdasági és kézműves árutermelés fejlődésével és a vele összefüggő vásározás révén a paraszti kultúra korábbi zártsága fokozatosan feloldódott és méginkább szükség lett a közéleti tájékozottság valamilyen fokára, amelyet az említett nyomdák kiadványai, a felvirágzó ponyvairodalom, kalendáriumok, újságok, iskolai könyvek nyújtottak. Az olvasás-írás ezen időszaktól nyert a korábbiaknál biztosabb alapokat. A fejlődés folyamata tájanként különböző intenzitással zajlott. A palóc vidék a polgárosodás, városiasodás terén viszonylag elmaradott terület volt, s ez az írásbeliség fáziskésésében is jelentkezett. Az 1869-es országos felmérés szerint, melyben már a műveltség statisztikailag mérhető fokaként tekintették az írás-olvasás ismeretét, Magyarország 6 éven felüli férfi népességének csak 40,8%-a, női népességének pedig 25,01 %-a tudott írni olvasni. Az 1869-től mintegy évtizedenként elvégzett népszámlálások adatai szempontjából Nógrád megye a Duna balparti térségéhez tartozik, a felföldi megyék sorában. A legfejlettebb nagytáj a Dunántúl, ennek is a nyugati térsége, ahol az 1860-as években egyedül Mosón megyében tudott, mind a férfi, mind a női lakosság mintegy 3/4-e írni-olvasni. Ezt követi a másik nagytáj, az Alföld, majd harmadikként következik a Duna balpartjaként megjelölt felföldi térség. Ezenbelül Nógrád a kevésbé fejlett megyékhez tartozott, főként az urbanizáltság alacsony foka miatt, másrészt a szlovák lakosság jelentős száma következtében és a felekezeti megoszlás meg a római katolikus többség miatt. Általános statisztikai tény ugyanis, hogy a városokban tudtak nagyobb arányban írni-olvasni, a nemzetiségiek közül pedig első helyen a németek álltak, hozzájuk hasonló arányban a magyarok és elmaradottabb a többi nemzetiség (szlovákok, oláhok, ruthénok stb.). A felekezeti megoszlást tekintve a kimutatás szerint a protestánsoknál általánosan nagyobb az alfabetizáció aránya. A palóc vidék népének írni-olvasni tudását Pap Gyula így jellemezte ebben az időszakban: „Miveltségi álláspontjuk még sok kívánnivalót hagy fen, a férfiak között igen ritka a ki olvasni, még ritkább a ki írni tud. " A statisztika számadatainak ellentmondva a nőknél figyelt meg vallási okokra visszavezethető nagyobb érdeklődést: „A nők legalább tanulnak annyit, hogy saját könyvükből tudnak akadozva imádkozni. Irodalomról, könyves míveltségről furcsa fogalommal bírnak, nyomtatványok alatt nem képzelnek mást mint politikai újságot és imádságos könyvet, aki e hiedelmükből ki akarná vetkeztetni, bizony falra hányná a borsót. "

(12) Az elemi iskoláztatás nógrádi jellemzőire e korszakból a váci római katolikus egyházmegye területéről, az 1861-62. évből, esperességi kimutatásokból ismerünk adatokat. Az ecsegi esperességi kerület falvaiban, Becskén, Bujákon, Csecsén, Alsó-Toldon, Szécsénkén stb. létező elemi iskolák mind csak egyosztályúak és vegyesek voltak. Bérceién a kimutatás évében a 168 tanképes korú gyermekből egy sem járt iskolába, mert az éppen akkor épült. Kövesden pedig azért nem jártak, mert a tanító „pénzbeli fizetése a váczi püspök útján évi 12 forint, ebből meg nem élhetvén, kézi munkával kényszerült tengetni életét."

(I3) 1868-ban az Eötvös-féle népoktatási törvény kimondta az általános tankötelezettséget. Az ezévi XXXVIII. törvénycikk már meghatározta, hogy ha egy községben legalább 30 tanköteles korú (6-12 éves) gyermek él és nincsen már működő felekezeti iskola, a község köteles elemi népiskolát felállítani. A népiskolai szervezet a 6-12 éves korban kötelező elemi népiskolából, az erre épülő, a tovább nem tanulók számára 15 éves korig szintén kötelező télen heti 5, nyáron heti 2 órában nyújtott ismétlő oktatásból állott. Emellett a legalább ötezer lakosú községekben felső népiskolát kellett felállítani, mely 6 Ф , 193