Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Verebélyi Kincső: Jegyzetek a hímzésminta-kendők történetéhez

XXV. KÖTET NÉPRAJZ A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2001 ETHNOGRAPHIE Jegyzetek a hímzésminta-kendők történetéhez Verebélyi Kincső A népi hímzések eredetének, alakulás-történetének és kapcsolatrendszerének a kutatása még számos feladatot tudhat maga előtt. Egyik ilyen kérdés lehet annak a vizsgálata, hogy a hímzéskultúra hogyan terjedt, népszerűsödött évszázadokon keresztül, milyen eszközök és eljárások segítették e folyamatot. A hímzéseknek egy sajátos kompozíciójú és technikai kivitelű fajtáját mintakendő néven emlegeti a szakirodalom: e mintakendők története a hímzéskultúra elterjedésére általában és a magyar körülmények sajátosságaira is rávilágíthat. A mintakendő textil alapanyagra különféle öltéstechnikával kivitelezett minták gyűjteménye. A mintakendők általában kétfélék lehetnek: egyfelől „feljegyzések", másfelől a gyakorlást szolgálják. A gyűjtők és kutatók figyelme irántuk már a XIX. század végén, a XX. század elején felébredt, elsősorban Angliában és a skandináv országokban, majd a hetvenes években megújult, amint erről kiállítási katalógusok, hosszabb-rövidebb tanulmányok beszámolnak. Már i.u. a IY. századból egyiptomi sírból származó mintakendőt is azonosítottak. A továbbiakban közel-keleti területekről származó néhány textíliáról derítette ki a kutatás, hogy az mintakendő. Ezek közül sokáig a legrégibbnek tartották azt, amely a Turfán oázis templomegyüttesének ásatáskor került elő, és a feltételezések szerint i.u. 850 körül keletkezett. A 30x35 cm-es textil-darabon 28 különféle, geometrikus és inda-minta látható, főleg lapos öltéssel varrva. A legtöbb minta kék, bár helyenként a piros is előfordul. A szakirodalom i.u. a XIII-XV. századból származó néhány további egyiptomi iszlám sírból származó kendőt említ, amelyek között olyan is akad, amely írott szerencsekívánatot is tartalmaz a geometrikus minták mellett. A mintakendők használatának európai kezdeteit még homály fedi. Valószínűnek tarthatjuk azt, hogy a középkori apácazárdákban, ahol talán a legtöbbet hímeztek, használatos lehetett a mintakendő - ám erre bizonyíték még nem került elő. Érdekes, hogy az első adatok a mintakendőkre festményeken láthatók. A Barcelona melletti Villafranca del Panades Szent Ferenc templomában van egy, a XTV. századból származó táblakép, amelyen Szűz Mária és a kilenc szűz mellett egy idősebb asszony olyan hímzést tart a kezében, amely mintakendőnek látszik. Egy másik képen - Joos von Cleve (1485-1540) úgy ábrázolta Szűz Máriát, amint éppen félre teszi hímzését, hogy gyermekével foglalkozhasson. Az összehajtogatott kendőn még a minták - szegfű, virágok, oroszlán és kutya - is kivehetők. A XV. század elejéről - elsősorban Angliából - írásos forrásokban találhatók adatok a mintakendőkre. Yorki Erzsébet angol királynő 1502. július Ю.-i gazdasági feljegyzései között fordul elő a mintakendő említése. Nemcsak háztartási jegyzékek, hagyatéki leltárak és végrendeletek tartalmaznak adatokat a mintakendőkre vonatkozóan - utalva egyszersmind azok nagy értékére - hanem irodalmi alkotások is. Például William Shakespeare a Titus Andronicus és a Szentivánéji álom című darabjaiban is találhatók említések a mintakendőkről, hogy csak a legnevezetesebb szerzőre utaljunk. Sokáig úgy tűnt, hogy Angliában született meg vagy született újjá a mintakendő, mint textil-műfaj. Ahogyan azonban másutt is hozzá láttak a művelődéstörténeti források feldolgozásához, úgy árnyaltabbá vált a kép. A kutatás ma többféle eredettel számol, hiszen a XVI. századból már több helyről maradtak meg ilyen munkák. 183