Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Történelem - Puntigán József: Dokumentumok az országváltás idejéből

A cseh ellenes hangulat, a szervezés és propaganda helyes együttműködése, valamint a csehek agresz­szív belpolitikája következtében tetőpontját érte el. A túloldalon beszervezett köznép, a szervezés élére álló intelligens elemektől az akció megindítását mindenütt legélesebben követeli, sőt a szervezőket fenyegeti. Az eddig még be nem szervezett munkásság, amely eddig a csehek ígéretei következtében magyar-el­lenes álláspontot foglal el, a csehekkel élesen szembefordult és a felszabadító akcióban részt követel. Napról-napra kisebb kirobbanások és összecsapások történnek, melyek vérbe fújtatnak a csehek által. Tehát az akció megindítására az időpont jelenleg a legalkalmasabb és a legtöbb sikert most ígéri, mi­ért is az akció október legelső napjain túl való halogatása lehetetlen. Ha azonban a mértékadó körök mégis az akciónak a fenti időpontban túl való eltolása mellett dön­tenének, úgy a következő helyzet áll elő. A szervezetek a közel egyéni hitegetés következtében bizalmatlanokká válnak, arra a meggyőződésre jutnak, hogy Magyarországtól nem várhatnak semmit, vagy elfásulva beletörődnek a változhatatlanba és teljesen szétbomlanak, vagy másfelé keresnek csatlakozást /Lengyelország:/ vagy amivel különösen a mun­kásságfenyegetőzik, saját erejükből igyekeznek felszabadítást végrehajtani és kirobbannak. Aki a túloldali viszonyokkal csak némileg ismerős könnyen elbírálhatja, milyen céltalan vérfürdő lesz az ilyen, központi vezetést nélkülöző próbálkozások eredménye. Azon hátrányokat, melyek a másfelé csatlakozással járnak, felesleges fejtegetni. A szervezetek felbomlása esetén pedig azok újból való összehozása lehetetlenné válik azért mert: Az elveszett bizalmat visszaszerezni nem tudjuk, a szervezést vezető intelligens magyar elem, amely nagyrészt addig csak az akció kedvéért maradt ott, részint anyagi okok miatt, részint a csehek folytonos ül­dözése miatt átjön Magyarországra, részint pedig megalkuszik a helyzettel és behódol. Arra semmi esetre sem lehet számítani, hogy az eddig is súlyosan kompromitált magyar intelligencia hosszabb ideig ott ma­radjon és a szervezeteket összetartsa; A jelenlegi innenső vezetőség tagjai akik a túloldali szervezetek szemében súlyosan kompromittáltak az akciónak október elején túl való kitolása esetén ezen munka folytatására többé tekintetbe nem jöhetnek. A csehek a félautonómia engedélyezése és engedékenyebb belpolitika által, melyet már most kezde­nek folytatni a tótokkal szemben, rövid idő alatt a felföldi tótságot maguk részére föltétlenül megnyerik. Alulírottak a fentieket mérlegelve úgy látják, hogy az akciónak október legelső napján túl való kitolá­sa a Felföld felszabadítására irányuló akció elejtést jelenti, mely tényt a felföldi szervezetek az ő ügyük el­árulásának fogják tekinteni, mert Magyarországról jött, illetékes helyről történt biztatása és szervezés, ígér­getésjuttatta az ottani magyarok jobbjait börtönbe, tett százakat hontalanná juttatott sok lelkes önzetlen magyar embert nyomorúságba, fosztott meg állásától, vagyonától, jövőjétől. ad II. Ha a mértékadó körök azonban az akció többször említett időpontban való végrehajtása mel­lett döntenek, akkor szükséges, hogy ezen illetékes körök a vezetőséget utolsó munkájában teljes erővel tá­mogassák .. 1. A demarkációs vonalon innen lévő szervezet betörő csoportjának sürgős kiegészítésére a toborzás tá­mogatása, illetőleg a nemzeti hadseregben szolgáló felföldi menekültek legalább egy részének rendelkezésre bocsájtása. Összükséglet 18 700 fő és 935 tiszt, amiből jelenleg rendelkezésre áll 8300 fő és 301 tiszt... 2. 18 700 fegyver szuronnyal, 148 géppuska, 37 400 drb házi gránát, ..., 4 aknavető, 4 hegyi ágyú hozzávaló lőszerrel 3. Legalább 4 erős személyautó és 25 teherautó, 24 drb. kerékpár és motorkerékpár 4. A jelenlegi szervezetek fenntartására szeptember hónapban 5 millió, a szervezés teljes kiépítése és fenntartása október közepéig körülbelül 35 millió, azaz összesen 40 millió korona 5. 18 700 + 935 főnek 3 napos tartalék élelemmel való ellátása 6. A kormány és nemzeti hadsereg helyett felelőséget vállaló politikai szerv (Felvidéki Cominité) rög­töni elismerése és működésbe helyezése a Kormány ellenőrzése alatt. 15

Next

/
Thumbnails
Contents