Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)
Néprajz - Csiszér Dóra: Az iskolai női kézimunka oktatás története Magyarországon
A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2001 ETHNOGRAPHIE Az iskolai női kézimunka-oktatás története Magyarországon Csiszér Dóra A fonalas munkák oktatása sokáig csak családi keretek között folyt, és hosszú folyamat eredményeként vált iskolai tantárggyá a XVIII - XIX. század folyamán. Magyarországon már a XI. században nagyon híres volt Gizella királyné hímző iskolája, ahol többek között a veszprémi és a székesfehérvári katedrálisok számára készítettek oltárterítőket és miseruhákat. De itt hímezték Szent István koronázási palástját és egy miseruhát XVIII. János pápa számára, melynek révén híressé vált Rómában a magyar hímzőmesterség. Később is foglalkoztak a királyi udvarban és a birtokos családok kastélyaiban a kötés, varrás, hímzés tanításával, ez azonban még nem volt rendszeres oktatás. Először a középkori kolostorok iskoláiban mutatkozott igény arra, hogy a leánynövendékek rendszeresen foglalkozzanak kézimunkázással. Emellett már a XVI. századtól alapítottak ún. kötő iskolákat elsősorban Nyugat - Európában, majd aztán a XVIII. században már egyre több ipariskola létesült. Ezeket uralkodók, egyházi személyek vagy nőegyletek alapították, de még mindig csak magánvállalkozásokként működtek, a nyilvános iskolákkal való összekötésükre még nem gondoltak. A hatóságok figyelme csak a XVIII. század második felében irányult az iskolai kézimunkázás felé, először Csehországban vezették be 1773-ban kötelező népiskolai tantárgyként '. Később pedig minél jobban felismerték a kézimunka oktatás erkölcsi és nevelő hatását, annál inkább törekedtek arra, hogy az iskolával összekapcsolják, és a többi tantárggyal egyenlővé tegyék. Magyarországon először Mária Terézia rendelte el az oktatását abban a két árvaházban, amelyet 1762-ben alapított. Habár az 1777. évi Ratio Educationis a kötelező tantárgyak közé sorolta, majd az 1806. évi királyi rendelet is kötelezővé tette az oktatását a főrendiek leányiskolái számára (2) , mégis mindezen rendelkezések még sokáig csak elméleti szinten maradtak meg. 1817-ben alakult meg a Budai Jótékony Nőegylet Hermina és Mária Dorottya főhercegasszony pártfogásával és Brunswik Majthényi Mária vezetésével. Ők elhatározták, hogy a budai népiskolákban 15 kézimunka tanítónőt alkalmaznak és délután, a fiúk távozása után kötésre, varrásra, fonásra tanítják a lányokat napi két órában. Ez 1822-re Budán már széles körben elterjedt gyakorlattá vált, így például a Folnesics-féle budai leányiskolában a nőegylet előkelő hölgyei felügyelték az oktatást. Mindezen előzmények ellenére Eötvös József 1868-ban nem vette fel a kézimunkázást a népiskola kötelező tantárgyai közé. Trefort azonban 1872-ben a fővárosi tantervben már kötelezőként említette, de országosan csak 1905 után lett kötelező tantárgy a népiskolákban. Valamivel jobb sorsa volt a kézimunka oktatásnak a felső népiskolákban és a polgári iskolákban. Itt 1868-ban, illetve 1869-ben lett kötelező tantárgya. A két iskola tantervét 1887-ben egyeztették össze, és ettől kezdve heti három órában tanultak a növendékek kézimunkázni. A részletes tantervek kidolgozása az oktatási minisztérium feladata volt. Az 1887. évi rendelet alapján a következő tanmenetet határozták meg a polgári leányiskolákban és a felső népiskolákban (4) . I. osztály (Heti 3 órán) Három kötött, három horgolt minta; három kötött, három horgolt csipke, mind kis darabokban. Horgolt gyermekfejkötő és kabátka. XXV. KÖTET NÉPRAJZ 153
