Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - K. Csilléry Klára: Felirat a népművészetben

A köznépi használatra előállított korai feliratos tárgyak közül a szász asztalosműhelyekben készült, 17. századi datált menyasszonyi ládákra hivatkozom, megemlítve, hogy már 1619-ből maradt fenn ilyen példány, egy segesvári vagy medgyesi készítésű láda. Mindenesetre ezeken a 17. századi ládákon az évszám mellett semmi más felirat nincsen.

(23) A 18. századtól azután fel-feltűnik a parasztházbeli tárgyakon a tulajdonos neve. Előfordul az alkotó megnevezése is. így például ott van mindkettőjüké a legkorábbról ismert évszámos takácsszőttesnek, egy dunántúli rúdra való kendőnek a feliratában: „GÁL ERSEJI TAKÁCS PÁL SZŐTTE 1748".

(24) Külön hangsúlyozni kell, hogy a század második felében már megtalálható a betűkkel nehezen küszködő falusi faragók munkáján is az alkotót megnevező felirat, mint a legkorábbról ismert ilyen, a Vas megyei Viszákról való, 1767-ből datált mángorlón: „CINALTó LUD FERENc".

(25) Közvetlenül honnan származhat a falusi emberek ilyenféle feliratainak ötlete, még kiderítésre vár. Úgy vélem azonban, hogy bár ezekből a feliratokból az alkotói öntudat is kiérződik, azokat elsődlegesen nem abból a célból írták, hogy nevüket a késői utókor is ismerje és becsülje, hanem hogy a megajándékozottat és a környezetét emlékeztesse arra, hogy ez az ajándék kinek a kezének köszönhető. Felmerülhet továbbá az is, így példánknál is, hogy valamely írástudó talán előírhatta a szöveget a faragónak, de éppen ebben az esetben ez aligha áll, márcsak az ige nyelvjárási formájából ítélve is. Az, hogy a D fordítva írt, szintén azt mutatja, hogy a feliratot a faragó önállóan alakította ki, gyönge írástudással, csak bizonytalanul emlékezve egyes betűknek az alakjára. Akad példa az alkotó megnevezésére a női hímzések közt is, így egy székelyföldi lepedővég jól ismert feliratán: „Tankó Juci várta 1793",

(26) de az ilyenekről az itt ülők előtt aligha szükségséges bővebben szólni, hiszen a jelen, a témakörnek szentelt konferenciáknak ez az első alkalma éppen a textiliákról szól, és az efféle emlékekről a mostani tanácskozás során is nyilván lesz még szó. A feliratok közt hosszabb-rövidebb szövegekre is akad 18. századi köznépi példa, így a házfeliratok között, ami egyben azt is mutatja, hogy az a tanítás, amely mint láthattuk, Bornemisza Péter írásában is tükröződik, szélesebb körű befogadásra talált. A tarcsafalvi (volt Udvarhely m., ma: Tárcesti) Szilveszter György építőmester 1780-ban épült háza szép példa erre. Ő nyilván református volt, minthogy tudjuk, hogy 1795-ben a szintén udvarhelyszéki Kecsetkisfalud (ma: Satu Mic) református templomának a tornyán dolgozott. A háza mestergerendájának felirata szerint az építés idején a 27 éves mester még nőtlen volt; erre utal ház magyar és latin nyelvű feliratainak egyike, amely egyrészt mutatja a bibliai ige tudatos kiválasztását, de egyben azt is, hogy minnyire kötetlenül lehetett idézni a Biblia szavait: „PRAED: 4: V: 1: JAJ PEDIG AZ EGYEDÜL VALONAK".

(27) Hozzá kell tenni, a 18. századból katolikus falvakból is maradtak fenn az égi segítségre hivatkozó feliratos mestergerendák, így például a Mosón megyei Lebenyből, 1791-ből: „ISTEN KEGYELMIBŐL CSINÁLTATA SZABADOS GYÖRGY".

(28) A 18. századból idézhető másféle hosszabb, és egyébként rendkívül ritkának ítélhető hazai feliratbeli emlék is, egy Kőtelken, Szolnok megyében készült kürtről, amelyen nem csupán az alkotó, de a megajándékozott neve is szerepel, lakóhelyük megnevezésével egyetemben, megtoldva egy az alkotói önérzetet érzékeltető, tréfás figyelmeztetéssel a tárgyat esetleg eltulajdonítani akarónak: „ANNO: 1788: DIE: 6: MAJI: CzifrAztAM: éN DudAS: IStVÁNy KöTelkeN: TiSZA: BöN: LAKos: PADÁR: MIKloSNAK: Aki: ell: LoPJA: Jó: ell: GyugJA:". Az ábrázolás fölső sorában a munkája közben bemutatott faragómolnárnak és csengőöntőnek nagy gonddal megrajzolt képe azt sejteti, hogy az a megnevezetteket volt hívatott megörökíteni, de erre már a feliratban nincsen utalás.

(29) Eközben feliratokkal ellátott, különféle eljárással készült képek, háziáldások is eljutottak a magyarországi falusi köznép, parasztság lakásaiba is, nemkülönben szentképek is, továbbá képet is tartalmazó imádságos könyvek, de az, hogy a képeknek a többségükben latin és német és inkább csak a 19. században szaporodó magyar feliratai mennyire ihlethettek másolásra, és lehettek-e és milyen hatással tárgyfeliratoknak a létrejöttére is, kikutatandó feladat lenne.

(30) A megőrződött emlékek alapján úgy látszik, hogy a magyarországi parasztság kézművesektől beszerzett objektumainak a többségén az évjelzésen és a tárgy tulajdonosának nevén túl még a 19. századai