Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Történelem - Puntigán József: Dokumentumok az országváltás idejéből

A Felvidék felszabadítását három komponens eredőjének tekintjük, u.m. a politikai, a katonai helyzet és az ottani lakosság hangulatának előkészítésében... (a további részben leírt vélemény szerint az év folyamán többször alakult ki olyan helyzet, amely minimális kockázattal hozta volna meg a kí­vánt eredményt - P. J.) II. Belső ügyvitel tekintetében ... 1. Politikai tekintetben a beszámoló arra tér ki, hogy rendszeresen tájékoztatták a kormányt az ál­taluk észlelt megfigyelésekről 2. Szervezési tekintetben a Felvidék érdekében működő szervezetek között egységes összműkö­dést törekedtünk létesíteni ... E célból alakítottuk meg és tartottuk fenn a „Magyarbarát tót néppárt" budapesti szervezetét, irányítottuk annak tevékenységét. Meg akartuk védeni a megcsonkított Magyar­ország területén lakó tót állampolgárokat a haza és a nemzet érdekeivel ellenkező irányok befolyásától. Hogy a magyar nemzetnek a tótság iránti szimpátiáját a csehek és a külföld előtt dokumentáljuk, e párt keretén belül a legmagasabb hely és a kormány támogatásával elősegítettük a párt elnökének Dvortsák Győzőnek nemzetgyűlési képviselővé történt megválasztását... ... a demarkációs vonal forgalmasabb pontjain is állandóan működő szerveket, u.m. expoz­itúrákat, kirendeltségeket létesítettünk, melyek a határforgalomban kínálkozó megfigyeléseket és infor­mációkat beszerezték ... 3. Sajtóosztályunk nyilvántartotta tót kérdéssel összefüggő sajtóközleményeket. A külföldi, de kü­lönösen a cseh és tót lapokban megjelenő cikkekből lapszemlét készít... Informálja a hazai sajtót s a magyarbarát tót lapokat állandó jóindulatú figyelemmel kíséri. Mint az említett magyarbarát tót nép­párt orgánumát adja ki a hetenként megjelenő „Slovák zahranicny" (külföldi szlovák) című tót nyelvű lapot, melynek célja elsősorban a megszállott Felvidék tótságának magyarbarát irányú informálása .... III. Külföldön kifejtett tevékenységünk alapelve a külföldi társadalmi és hivatalos köreinek infor­málása volt a tót kérdés igazságtalan megoldásáról, a magyar érdekek és a területi integritás minden le­hető módon való propagálása. Különös súlyt helyeztünk Lengyelország közvéleményének magyarba­rát * irányba való befolyására ... A felvidéki exponált tót vezető politikusokkal továbbá a prágai nem­zetgyűlés velünk érző tagjaival, kik a cseh kémrendszer ébersége miatt nem mindig jöhetnek magyar területre, a tárgyalásokat többnyire Bécsben bonyolítottuk le. ... működésünk ismertetésének folyamán nyíltan reá kell mutatnunk azokra az óriási nehézségek­re és akadályokra, amelyek ezt a tevékenységet nemcsak nehezítették, de sokszor majdnem veszélybe döntötték a nagy fáradtsággal és kitartással elért eredményeket. Bénítólag hatott elsősorban a bizalmatlanság, melyet a nemzetiségi politika exponenseinek mű­ködését oly hálátlan és keserű feladattá teszi. A magyar politikai élet egyes felületesen gondokozó réte­gei abban válik hazafias érzésüket dokumentálni, ha ab ovo gyanús és ártalmas akciónak tekintenek minden törekvést, mely a nemzetiségekkel a békés megegyezés útját keresi. Másrészről a nemzetiségek vezérfiai a legnagyobb bizalmatlansággal és fenntartással fogadnak minden hivatalos helyről jövő kö­zeledést, mert nem bíznak a magyarság őszinteségében és a magyar kormányzat ígéreteinek komolysá­gában. A hivatalos nemzetiségi politikus a bizalmatlanságnak e két malomköve között őrlődik, áruló­nak feltüntetve a magyar közvélemény felületes rétegei s renegátnak saját faja szempontjából... Ez a tájékozatlanságból eredő bizalmatlansága volt az oka a nemzeti kisebbségek minisztériuma ellen intézett sorozatos támadásoknak is... Sajnálattal kell megemlítenünk, hogy a kellő támogatás hiányát, sőt az everzi bizonyos fokát ész­lelhettük egyes kormányhatóságoknál, sőt ezek alsóbbrendű közegeinél is.... határszéli megbízottjaink feladatuk teljesítésében nem kapták meg a közigazgatási közegektől a szükséges támogatást, ellenben sokszor érkeztek panaszok, hogy megbízásuk teljesítésében akadályokat támasztottak sokszor egészen alárendelt közegek is... A tót főosztály belső személyzete sem érezte existenciális érdekeit oly biztosítottnak, mint azt az ügy érdeke megkívánta volna. A főosztálynak egyetlen, a minisztérium kebelébe kinevezett tisztviselő­je van: a főosztály vezetője. 12

Next

/
Thumbnails
Contents