Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Történelem - Vágvölgyiné Bene Orsolya: Békepártiak önmagukról

a dinasztiával, a másik a nemzetiségekkel akart alkudozni... mindkét pártnak különös gyarlósága volt az: hogy céljai elérésének semmi egyéb akadályait nem látta, mint az ellenpárt törekvéseit, s azt hivé: hogy ha azt megbuktatá, győzött. Holott egyfelől a békepártnak az ausztriai kormánnyal, a forradalmi pártnak pedig a küldinasztiákéval lett volna szükség magát érintkezésbe tenni. Ezek elmulasztásával az egész politikai harc, csak egy vármegyei pártküzdelem volt, mely mindkét részről csak félszeg győzelmeket eredményezett. Mikor a békepárt győzött, nem volt kivel alkudnia, Ausztria mit sem tudott arról: hogy vele egyezkedni akarnak, elveiket, törekvéseiket nem ismerte, máig sem ismeri".

(38) Jókai a parlamenti pártok legnagyobb bűnéül azt rója fel, hogy nem a külső ellenség ellen küzdöttek, hanem belpolitikai ellenfelük ellen, és nem a hazát védték, hanem pártjuk érdekeit. Titkos levelezés Windischgätzcel? Tartott-e fenn valamilyen kapcsolatot a Békepárt a Habsburg-házzal vagy Windischgrätzcel? Erre vonatkozóan a források megemlítik Madarász parlamentbeli felszólalását, melyben meggyanúsította Kovács Lajost a Windischgrätzcel való kapcsolattartással. Kovács szerint ez a rémhír csak egy félreértésnek és Madarász rosszindulatának köszönhetően terjedt el, holott ő, mint minisztériumi osztályfőnök, csupán egyik alkalmazottjának állított ki hamis névre útlevelet, hogy az Pestre mehessen, és többek között hírt hozzon családjáról. A küldöncöt azonban Madarász emberei elfogták, útlevelét elvették, és csak azután engedték el, miután Kovács Lajos személyesen tisztázta Madarásszal a helyzetet. Másnap -Hunfalvy a február 16-i titkos ülésen történtek közt számol be ez esetről - Madarász azzal állt elő az országgyűlésen, hogy „tudja s van bizonyítéka arról mikép vannak képviselők, kik Windischgrätz herczeggel titkon érintkeznek és a béke felett alkudozást indítanak s e czélra álnoklevelekkel küldönczöket menesztenek Pestre".

(39) Kovács a vádak elhangzása után zárt ülést kért, ahol előadta az ő változatát a történtekről. Madarász ezek után szó nélkül távozott. Erről az esetről beszámol még Kemény Zsigmond is emlékiratában, ám ő úgy emlékszik vissza, hogy Kovács - mivel kétsége támadt a küldönc becsületességét illetően - még azelőtt visszavette a feleségéhez írott levelét, mielőtt a futár elindult volna. De nem csak a leveleket vette vissza, hanem Pálffy János egy aláírás nélküli üzenetét is, mely a futár gallérjába volt bevarrva. Tudni vélik, hogy az üzenet tartalma csupán egy intés volt Pázmándyhoz, miszerint Windischgrätz most könnyen kibékíthetné az országot, mert a képviselők meghőköltek. Madarász sejthetett valamit e levélkéről, mert Windischgrätzcel való összeesküvésről kezdett beszélni. Kovács viszont egy szót sem szól erről a kis céduláról. Hunfalvy Pál is megemlíti Naplójában azt a bizonyos titkos ülést, melyen Madarász már egy levelet is mutatott, bebizonyítandó Pálffy és Kovács Lajos Windischgrätzcel való cimborálását. Erre azonban olyan lárma keletkezett, hogy Almássy Pál az ülést feloszlatta. Hunfalvy Keménnyel ellentétben nem szól Kovács Madarász vádjaira adott válaszáról és Madarász távozásáról sem, sőt ő már konkrét tárgyi bizonyítékot említ. Hogy a tárgyi bizonyíték alatt a Pálffy-féle cédulát érti-e, vagy valami mást, az nem derül ki. Úgy vélem, ha Madarásznak valóban lett volna konkrét bizonyítéka a Békepárt árulását, Windischgätzcel való cimborálását illetően, azt nem hallgatta volna el, mert ezzel egy csapásra hiteltelenné és közmegvetés tárgyává tehette volna a legnagyobb politikai ellenfelét. Ezért nem is lehet véletlen, hogy arra a konkrét bizonyítékra soha többé nem hivatkozott a későbbiekben. Kovács Lajos kategorikusan visszautasítja a Windischgrätzcel való kapcsolattartás vádját, de elismeri, hogy „nagy szerencsétlenségnek tartjuk forradalmunkban azon példátlan ügyetlenséget, vagy élhetetlenséget, hogy sem mi ellenségeink benső viszonyairól, sem ők a mienkről épen semmi tudomással nem birtunk".

(40) Bécset nem is nagyon érdekelte a debreceni pártok véleménye. A Habsburgok ugyanis elhatározták, hogy a harctéren tesznek pontot e „lázadás" végére. Kovács mégis úgy véli, ha kapcsolatba léptek volna Béccsel, lehetőség nyílt volna a békekötésre. Ennek bizonyítására meséli el, hogy mikor 1849. szeptember végén Nagyváradon találkozott gr. Zichy Ferenc országos főbiztossal és elmondta neki a debreceni párt békülési szándékát, ő „összecsapva kezeit azt monda nekem: jó isten, ha ezt Bécsben 107