Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)
Tanulmányok - Történelem - Vágvölgyiné Bene Orsolya: A békepárt megítélése a dualizmus korában
A békepárt „budapesti kísérletei után... január 13-ikán próbált először szerencsét a debreczeni parlamentben". (25) Ezen az ülésen javasolta a békepárt, hogy győzelem esetén is csak a 48-as törvények alapján kössenek békét. A képviselőház ezt elutasította. A békepárt azonban nem keseredett el, sőt „kész volt harczolni oly leplezett dictatura ellen, mely kerülte a felelősséget; de még mindig nem szervezkedett, ha Madarász László forradalmi pártjának, az úgynevezett flamingóknak magatartása aggasztotta is"/ 26) Madarász megtámadására kitűnő teret adott a békepárti Esti Lapok megindítása. Az Esti Lapok „két első számában a lap, vagy inkább maga a párt, mintegy programképpen, kimondta, hogy nem gyűlöli annyira ellenségeit, mint a mennyire szereti hazáját, s hogy ily drága kincset sem magának, sem másnak nem enged koczkáztatni. Minden hazafinak kötelessége lévén, hogy nevelje a kormány erejét és hatását, fenntartani törekszik a kormány tekintélyét; csak a kormány egy tagja se tegye lehetetlenné ezt a törekvést"/ 27 ^ Márki Sándor szerint volt is oka félni a békepártnak Madarásztól. A flamingók előbb a vésztörvényszékkel akarták megtisztítani a házat, majd miután ez nem sikerült, új taktikát választották. Január 22-én és február 8-án javasolta Madarász József, hogy a Debrecenben meg nem jelent képviselőket, mint hűtleneket és gyávákat töröljék a képviselők soraiból. Márki Sándor a purifikáció kérdését úgy tárgyalja, mint ami hozzájárult a békepárt erősödéséhez, és ebben igaza is van. A korábbi összefoglalásokban ennek a kérdésnek nem szenteltek nagy figyelmet. A képviselők igazolása azért volt fontos, mert előre látni lehetett, hogy ha fordul a hadiszerencse „még többen jönnek vissza, hogy szavazatukat a kiegyezés és a béke érdekében adják le. Visszatérésük tehát a békepárt szaporodását jelentené. Madarász Lászlónak kétség kívül igazsága volt, hogy Pázmándynak, Szentkirályinak és másoknak, kik WindischGrätz előtt hódoltak, Debreczenben nincs helye; azt sem lehetett tagadni, hogy az ilyenek megbízó-levelének meghagyása vagy megsemmisítése egyaránt veszedelmes. Megtörténhetik, hogy belőlük Windisch-Grätz csakugyan ellenparlamentet alkot, mely azután önmagát kiegészítve, a jogosság némi látszatával határoz". (28) Az országgyűlés végül is nem döntött, de miután egyes kerületek (pl. Komárom megyében) forradalmi képviselőket választottak, a békepártiak - vagy ahogy Márki nevezi őket, a galambok - már nem ellenezték a flamingók tervét, „sőt maguk állottak a purificatio élére, olykép, hogy a törölteket se tegyék ki a politikai halálnak, de ha lehet, még a távol levő flamingókat is igazolják, mert tőlük mégis több mérsékletet várhattak, mint az ezentúl választottaktól". (29) Végül úgy döntöttek, hogy a magukat nem igazolók megüresedett kerületében feltétlenül választani kell. Ezzel a lépéssel „a békepárt most már remélhette, hogy a szászok újra választván, bizonyosan békepárti lesz mind a 22 követük"/ 30 ^ Ám az igazság az volt, hogy „a ki mellett valaki felszólalt - s a galambok még a flamingók mellett is turbékoltak - azt rendesen igazolták, úgy, hogy csak azokat ejtették el, kik mellett senki sem beszélt"/ 31 ^ Kossuth meg is riadt attól a lehetőségtől, hogy a békepárt megerősödhet, és attól is tartott, hogy Madarász „tekintélyének rohamos hanyatlása következtében megszűnik az eddigi pártfegyelem, hogy sokan átcsapnak a békepárthoz, mely most már az igazolt képviselők visszatérésével rövid időn többségre juthat. A veríficatio kérdését tehát kabinetkérdésnek tekintvén...kijelentete, hogy csak úgy maradhat a kormányon, ha többsége van a házban"/ 32 ^ Kossuth március 25-i beszédében „majdnem Cromwell módjára leckéztette meg a parlamentet".' 331 Kossuth és Cromwell közti párhuzamot Kazinczy Gábor is említi emlékiratában. Kossuth nemcsak a követek igazolása miatt fenyegette meg a békepártot, hanem a Madarász elleni támadások miatt is. A Függetlenségi Nyilatkozattal a békepárt „akkor vesztette el lába alól a talajt, a mikor legerősebbnek érezte magát, s midőn legjobban megvonta a „mi és ti" közt való határokat".' 341 Márki szerint a békepártnak tüntetően a helyén kellett volna maradnia és nem átmenni a Nagytemplomba, „hol a vezetést a nép szenvedélye vehetné át. Azonban átvitte őket a félénkség vagy kíváncsiság; s Kovács, Kemény és Zeyk Károly is kiment, legalább a templom elé". (351 A békepárt hallgatását Márki nem magyarázza, nem mentegeti, egyszerűen csak idézi Kemény Zsigmond és Salamon Ferenc szavait. Kemény Zsigmondnak a Forradalom után c. röpiratára hivatkozva azt írja Márki, hogy „ha a meggyőződés igazi bátorsága vezette volna az ellenpártot, ha már egyszer átjött... épen itten, a templomban emelte volna föl óvatosságra intő beszédét, melyet a józaneszű és vallásos nép végighallgat s 40
