Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)
Tanulmányok - Történelem - Horváth István: A szabálytalan ember. Gróf Forgách Simon (1669-1730) kuructábornok tanulságos életpályájának összefoglalása
A feliáruló titok A szatmári békét (1711. május 1.) követő időszakban a Rákóczihoz hű kuruc vezérek az európai politikai hatalmi érdekek szerint hányódtak Lengyelország, Franciaország és végül Törökország határai között. A hontalanság érzése fokozatosan uralkodott el rajtuk. 1716-ban még többen a régi kuruc vezérek közül - így Forgách Simon is - úgy vélték, a várhatóan kitörő osztrák - török háború esetleges török győzelme lehetőséget teremt arra, hogy újra láthassák hazájukat. Szomorúan kellett tapasztalniuk, hogy minden remény a hiábavalóságon nyugodott. 1718. június 21-én elfogadott pozsereváci béke Forgáchnak is megtiltotta még a török földre lépést is. De ha már megtette, akkor legalább Kis-Ázsiába kapjon - a többi magyar emigránssal együtt szálláshelyet. A száműzetés utolsó állomására - Rodostóba - az „öreg Forgách tábornok" könnyelmű fiával, Zsigmonddal érkezett. Az öreg és a fiatal gróf elkísérte Rákóczit. Forgách nyughatatlan természete újabb, számára nehezítő helyzeteket okozott. A kurucokhoz érkező Vierunt francia követet meglátogatva azt arra kérte: járja ki részére a császár kegyelmét, hogy „magyar földön, kolostorban fejezhesse be életét, elkobzott birtokait nem kívánja vissza". A francia követnél tett látogatása nem maradhatott titokban. A magyar csoportban közismertté vált annak témája is. A külön utakat kereső Forgách és Bercsényi viszonya éppen emiatt újra elromlott, sőt kapcsolatuk kiéleződött. A mindig is érzékeny Forgách egyre nehezebben tűrte annak „kíméletlen szúrásait". A helyzet végül is úgy oldódott meg, hogy 1721 januárjában a török porta engedélyezte Forgáchnak, mehet Lengyelországba. A források szerint az „öreg - ekkor Forgách 52 éves volt - még fél évnél is tovább kétségbe hányódott, míg el tudta magát szánni Rákóczi elhagyására"/ 50 ^ A nagyhatalmak megegyezése, tehát 1720. áprilisától Rodostóban jelölte ki a Rákóczi-udvar végleges lakóhelyét. A Rákóczival odaérkező Forgách Simon ezt az alkalmat használta ki, hogy könnyítsen lelkén. Az eseményt Rákóczi Emlékiratában a következőképp örökítette meg: „Csak a háború befejezése után, Törökországban vallotta be nekem, (t.i. Forgách) hogy József, az akkori római király beleegyezésével állt pártomra. Ez a fejedelem megbízta meg őt, hogy bármilyen módon tartsa vissza a nemzetet egy új király választásától és a nemzet kérje meg apját (I. Lipótot), hogy még életében adja át fiának (későbbi I. Józsefnek) a magyar koronát. Ha akkor felfedte volna nekem szándékát, bennem is, a nemzetben is nagy hajlamot talált volna e terv pártolására"/ 51 ^ A kurucokhoz kerülésének okait és körülményeit némileg másképp is elmondta Forgách. 1714. június 13-án Zulkwán írt levelében, amelyet Miller Boldizsár páterhez, az özvegy királyné gyóntatójához írt, a következőket olvashattuk. A császári udvarban tapasztalt ármánykodás miatt kelt útra, hogy birtokára menjen és onnan védje meg ártatlanságát. „Azonban utamban Rákóczi fejedelem hadainak kezébe estem, kik engem hozzája vittenek... kérvén őtet, engedjen jószágaimba menni,... mert én az fölséges austriai háznak hívségétől soha nem akarok elállni. De azt felele vala, hogy ő sem fogott az fölséges austriai ház ellen fegyvert, ha nem... az országnak szabadságát gázolják, és az egész országot injurialják, azért nem egyéb volna a célja, minthogy a magyar viszonyok helyreálljanak a fölséges ház szárnyai alatt. Ezt énnékem deklarálván, kívánta, mint hazánk törvényeihez hites obiigált főispánt, hogy én is confederáljak vele, másként énrólam kíntelenítettni fog más deliberatiot (megfontolást) venni. Látván tehát sorsomat, gondolkodtam, talán ezen fegyverkezésnek az ő felsége és haza javára lecsendesítése inkább fog használni csekély személyemnek szabados, mintsem rabságos volta." A levélben leírtak szerint azt gondolta, Rákóczi tettét „istentelen, törvénytelen" akcióként minősítve sikert fog elérni, és javainak visszaszerzésében is reménykedhet. Egyik várakozása sem hozott eredményt számára. Ha ez utóbbi szempont miatt határozta el levele megírását, azt csak családja további sorsa miatti aggodalom vezethette. A négy évvel később, 1718. márciusában Bercsényihez írt sorai azt igazolták - miután az ott olvashatók szerint kész tovább harcolni az emigráns csapatok tagjaként - a magyar sors nyugvópontra kerülését ő nem mástól, mint a Rákóczi vezette politikusoktól várta/ 52) 19
