Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)
Tanulmányok - Történelem - Horváth István: A szabálytalan ember. Gróf Forgách Simon (1669-1730) kuructábornok tanulságos életpályájának összefoglalása
Megírt és fennmaradt levelei és fogalmazványai hangsúlyossá tették a hadi tudományok iránti érdeklődését és fogékonyságát. Ezek jó része lényegében katonai szakmunka. Figyelemre méltóak valláserkölcsi elmélkedéseket, imádságokat tartalmazó írásai, és nem utolsósorban feleségéhez írt és megmaradt levelei. A levelekben részletesen beszámolt olvasmányairól, „jósálmairól". Ezekben olvashattuk a tanulmányait elkezdő fiának, Zsigmondnak szóló erkölcsi tanulságokat, nevelési elveit érzékeltető verseit is. Szabadulását követően, 1711. áprilisában már Lengyelországban jutott el hozzá a hír, hogy I. József (1705-1711) rövid uralkodás után meghalt. Rövid ideig úgy vélte megnyílt számára a hazafelé vezető út. A megváltozott helyzetben politikai röpiratot írt: „A veszélyes zűrzavarban habozó magyar elmének tusakodása" címmel. A három részből álló mű egyrészt, az emigráció magyarhonba visszatérésének lehetőségét kutatta, továbbá úgy vélte, az új király megválasztásáig a nádorra szálló országigazgatásban kell orvosolni a magyar nemzet korábbi sérelmeit, még az új király koronázása előtt. Felfogása szerint, csak ebben az esetben állíthatóak helyre az ország jogai, csak ezután hangozhat el a bujdosók részéről a hűségnyilatkozat. Szólt továbbá az orosz segélyről, mérlegelte az esetleges külföldi beavatkozás lehetőségét. A nagyhatalmi erőviszonyok megváltozását érzékelve megfogalmazta: az orosz cár bécsi „médiáorsága" amelyet a kuruc emigráció érdekében felvállalt nem járt eredménnyel. Röpiratának az emigráció soraiból nem nyert támogatókat, hiszen ebben Károlyi Sándor szatmári álláspontja fogalmazódott meg. Ezért is érthető, hogy Rákóczi és Bercsényi a leírtakból kiolvasható szemlélettel nem azonosult. Az is tény, hogy maga az írója, Forgách Simon sem fogadta meg a leírt tanácsait, ő is továbbra is az emigrációt választotta/ 37 ^ Forgách Simon önálló hadtudományi munkákat is írt. Ezek nagyobb része kéziratban maradt. Legfontosabb művét, a Discursusokat a munkácsi rabságban írta, amely Kassán, talán 1710-ben megjelent névtelenül. Ezért is fordulhatott elő, hogy a XIX, század végéig Rákóczinak tulajdonították. A 35 fejezetből álló értekezés a politika, a gazdaság és a hadászat összefüggéseit vizsgálta, és egy új Magyarország alkotmányáról, intézményeiről vallott nézeteit rögzítette. Szenvedélyes dinasztiaellenes hangvétele különösen feltűnővé tette az írásait. (38) A dolgozat az 1848-as szabad sajtó indulása idején Császár Ferenc jóvoltából ismét megjelent, de szerzőjét továbbra is Rákóczinak vélték, és így is adták közre. Thaly Kálmán bizonyítását elfogadva, a következőkben megismerhetjük az elmélkedés tartalmát. A harmincöt fejezet témái közt olvashattunk a királyokról, az érsekről, a palatínusról, az ország bírájáról, a tárnokmesterről, a kincstartóról, három országgenerálisról, a kúriamesterről, a főkomomáról, a főlovászmesterről, a főszakácsmesterről, a főpohárnokról, a fővadászról, a főkonyhamesterről, a főhírvivőről, az udvari ünnepségekről, az adókról és a hadiadókról, a nemesi fölkelésről, a címekről, a hadi tanácsról, a katonaság ellátásáról, a katonai szemlék fontosságáról, a főhadbíróról, fegyvermesterről, az igazgatás, a tájékoztatás, a nyilvántartás fontosságáról, a hadakról, a fizetésről és a ruházatról, a fegyverekről, az újoncokról, a hadtestről, a rézpénzről és annak szükségességéről, az ausztriai házról, a hadakozásról. A bizonyító erejű minősítés szerint: „a szerző az egész magyar alkotmányos kormányformán és honvédelmi szervezeten végigmegy, csakhogy míg a közjogi és közigazgatási ügykörbe tartozó fejezetek igen rövidek, s ezekkel az író gyorsan végez, addig a hadügyszervezetnek, s a katonai administraciónak minden phazisa nagyon tüzetesen, alaposan, szakszerűleg kifejtik és megvitattatik, itt a szerző tapasztalatokban és tanácsadásokban bővelkedő, s maga lábán járó szakember. Minden sorából kiérzik a katona, a hadvezér. E körülmény is arra vall, hogy a munkát Forgách és nem Rákóczi írta, aki a kormányzat egyéb ágainak is ép oly alapos ismerője volt, mint a hadügyeknek". A továbbiakban Thaly Kálmán a bevezető elmélkedés konkrét eseteinek felsorolásával - a nagyszombati alkudozások (1706), az ónodi országgyűlés (1707) - példájával igazolta, hogy az ezekkel öszszefüggésben leírtak csak Forgáchra utalhattak. Thaly szerint a mű stílusa, „egész szelleme és írása" is Forgáchra vall. A mű fejezeteinek tüzetes megvizsgálása után abban erősödött meg, hogy ez a munka a „ gróf legfigyelemre méltóbb irodalmi müve"/ 39) 17
