Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: A szabálytalan ember. Gróf Forgách Simon (1669-1730) kuructábornok tanulságos életpályájának összefoglalása

„a rab újra visszament a börtönbe". Összességében mégis az állapítható meg, hogy Forgáchné akciói sikertelenek voltak. Olyannyira, hogy amikor 1710 júniusában Munkácson meg akarta látogatni férjét, Vay Ádám nem engedte hozzá „a fejedelem parancsára hivatkozva." Forgách Simon a raboskodás ideje alatt, a szökési kísérleten túl, személyiségéből következően, hol türelmesen, hol bűnbánóan, hol követelőzőén, őrzőinek is nehezítve feladatát viselkedett. Magatartására azonban vallásos neveltetése volt hatással. Forgách a katonaévek alatt ugyan nem élt vallásosán. Kemény katona volt. A hangos szó, a káromkodó hangvétel sem állt távol tőle. amikor egy alkalommal még Rákóczi is szóvá tette, így replikázott vissza: „Nagyságos uram, úgymond, a katona olyan mint az apácák paripája, kit ha szépen kér az ember, vele nem boldogul, de ha káromkodással lát hozzá, megerőlteti magát, s azt is elbírja amit elbírni nem remél". A börtönben töltött idő alatt azonban sokat meditált, gondolkodott. Gyakran szerzetesruhát öltött, és ezekben a magányos óráiban „meghatóan szép imádságokat írt fia, neje, bajtársai részére". Kempis Tamást, a szentírást, és más vallásos müveket olvasott. A „csapongó kedélyvilága" azonban továbbra is jellemzője volt. A börtönnek kijelölt szobákat „rettentő büdös szoros" helyiségnek tartotta. Különösen a szepesi várban átéltek miatt panaszkodott. Munkácson már - a fejedelem jóvoltából - szabadabban jöhetett, mehetett. Igaz azonban, hogy a várat nagyon őrizték. A börtönévek mindennapjait a barátainak, a feleségének küldött leveleiből megismerhettük. Már a szepesi várban megengedte neki a fejedelem, hogy Dobai nevű szolgája végezze a személye körül adódó munkát. Három évvel azután, hogy lenyíratta bajuszát, szakállát, a börtönben „helyes kis zsidó szakállt növesztett, olyan mint a körmöci arany, csakhogy ezüst szálacskák vannak benne". Az idő eltöltését barátai is megkönnyítették. Apai barátja - Keczer Sándor - gyakran küldött neki finom aszúbort. Feleségéhez írt - 1706. március 16-1 - leveléből megismerhettük egy heti étrendjét is: „vasárnap: ebéd négy kis tál étel, vacsora collatio(összeállítás), hétfőn: nem vesz magához semmit, mert ezen napon esett rajta gyalázatos elfogatás, kedden: úgy étkezik mint vasárnap, szerdán: ebéd - vacsora collatio, csütörtökön: mint vasárnap, pénteken: ebéd - vacsora rendes, szombaton: nem evett sem ebédet, sem vacsorát". Unalomból „kis majorságot létesített, van csirkéje." Rákóczi - különösen Munkácson - jobban gondoskodott Forgách ellátásáról. Napi költségeinek fedezésére 10 Ft-ot kapott, ezt a rab kevesellte a nagy drágaságra hivatkozással, és még azért is, mert a „bécsi lakájok mindegyike 2 Ft-t kap napjára, noha ott minden olcsóbb. Egy hordó bort megiszik havonként, az maga 40 forint, miből adjon bort, élelmet a borbély, a szakács és inasnak. Ha borbélya elhagyja, belepusztul, más szolgát a rabságba nem kap." Alkalmanként volt jó kedve. Hangulatát leggyakrabban a helyzete, a raboskodása végkimenetelének bizonytalansága miatti elkeseredés uralta. 1710. nyarán a kuruc csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. A pozsonyi országgyűlésen Rákóczit Bercsényit és társait hazaárulókká minősítették. A szabadságharc mellett végig kitartók között az ellentétek is csillapodni látszódtak. Forgách szabadon bocsátása is napirendre került, aki elismerte: büntetését megérdemelte és bocsánatot kért. Szavai szerint a továbbiakban „magát egészen Rákóczi jóindulatára bízza, úgy fog beszélni, hogy az Istent, fejedelmet, felebarátját és az országot ne sértse". A szabadon bocsátásakor rangjához illően, hogy rabot meg ne alázzák, kapta vissza kardját. 1710. november 10-én szabadult fogságából. Rövid ideig feleségével és gyerekével Szentmiklóson élt. 1711 elején Esterházy Antallal, Bercsényi Miklóssal és családjával együtt menekült Lengyelországba.

(30

^ Helyzetének ellentmondásosságát, személyiségének jelentőségét véltük abban látni, hogy 1711. márciusban Rákóczi, Bercsényi, Esterházy, Károlyi Sándor és Forgách Stryjben tanácskozott a békeszerződés feltételeiről, amelyet néhány hónap múltán közülünk csak Károlyi nem tartott magára nézve kötelezőnek.

(31

^ 15