Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: A szabálytalan ember. Gróf Forgách Simon (1669-1730) kuructábornok tanulságos életpályájának összefoglalása

nak tulajdonították, de Bercsényi a tervemet, csak végrehajtása után tudta meg, mert levélben tudósítottam róla. Ha a neheztelés vezetett volna Forgách ellen, már többször megérdemelte volna ezt a bánásmódot. De túl veszélyes lett volna megállni félúton ilyen szellemmel szemben, és csekély okokért hasonló eljárást követni. Annyi biztos, hogy már amikor írásban adtam neki parancsot, eltökéltem magam, hogy ha ezt nem hajtja végre, példát mutatok személyében. Amint a szenátus összegyűlt, közöltem vele Forgách letartóztatásának okait. Kijelentettem, nem az a szándékom, hogy törvényes eljárást indítsak ellene, mert a haditanács elítélné, és ez az ítélet bemocskolná családját. Igaz, hogy perének halasztásáért a közvélemény engem kárhoztat majd. Lesznek akik azt mondják, bosszúból, vagy Bercsényi gróf kedvéért, vagy száz egyéb okból tartóztattam le, de elhatároztam, hogy inkább megvetem e nemtelen beszédeket, mintsem Forgáchot elítéltessem. Miután a szenátus elfogadta okaimat, Forgáchot a szepesi várba vitettem, ahol Csáky grófnak, a vár urának egyetértésével helyőrséget tartottam. Forgách letartóztatása alatt titkon ármánykodott Lubomirskivel, aki húbérbirtokosa volt annak a tizenhárom szepesi városnak, amelyet Zsigmond király elég mérsékelt összegért a lengyel köztársaságnak elzálogosított. Ezek a városok a szepesi vár szomszédságában fekszenek, ez a főúr, fivére a krakkói várnagy feleségének, aki Lengyelországban oly nagylelkűen pártomat fogta, a bécsi udvarral cselt szőtt ellenem: megígérte Forgáchnak, hogy pártfogolja. Forgách módot talált rá, hogy kötélen a várfalról leereszkedjék, de a kötél elszakadt, Forgách kificamította csípőjét és élete végéig sántított. Az őrök észrevették szökését, a várfal lábánál keresték, elfogták és visszavitték. Nagyobb biztonság okáért nemsokára munkácsi váramba vitettem, ahol a háború végéig tisztességes fogságban maradt."

(28) Elfogatásáról még aznap, november 22-én levélben tudósította feleségét: „addig fáradoztam szívesen és hadakoztam a szabadságért, hogy rabságot nyerek. Nem tudom miért." Továbbiakban olvasható: „Én magamat semmiben sem érzem (bűnösnek) mert a hazámnak ő nagyságánál egy gondolattal se vétettem... Mindent békével tűrnek, de tudom az sok nyelvek mocskát, azt fogják hirdetni, hogy árulója vagyok nemzetemnek". Kérte feleségét, tegyen meg mindent - érzése szerint a nem sokáig tartó raboskodásból való kiszabadítására.

(29) A hírtől lesújtott Esterházy Ágnes ténylegesen sokat tett férje kiszabadításáért. November 30-án megkereste Bercsényit, és segítségét kérte. Ő mutatta meg a fejedelem hozzá írt levelét, amely bizonyította „a fogoly bűnösségét". Ezt követően Forgách felesége valamennyi kuruc tábornok segítségét kérte. Hasztalan. Bercsényi a fejedelemnek írt levelében beszámolt mindenről. Szólt arról is, hogy „általában jól fogadják Forgách elfogását". A levél megírását jó alkalomnak tekintette, hogy arról is beszámoljon: „azt beszélik, hogy titkárával leveleket küldött Stahremberghez, Bottyán nyíltan beszél bűnös dolgokat róla". Esterházy Antal úgy vélekedett: „nem lesz jó elbocsátani, káros lenne a felkelés ügyére." De mások - Telekessy István egri püspök, Pyber László - sem segítették a hitvest, és a többség „napirendre tért" az ügy felett. Esterházy Ágnes január elején folyamodott levélben Rákóczihoz, kérve „méltóztassék szokott kegyelmessége szerint ő kegyelmét elbocsátani, s az által keseredett szíveinket megvigasztalni." Miután a fejedelemtől kitérő választ kapott, az ónodi országgyűlésre készülő rendek segítségében reménykedett. Az országos fórumon azonban nem tűzték vizsgálat tárgyává Forgách ügyét. így hiába jelent ott meg Forgáchné gyermekkorú fiával együtt, könnyeivel sem hatotta meg a fontos tennivalókban elmerült rendeket. Esterházy Ágnes 1707 februárjában Bercsényiné segítségével és tanácsára álruhában „rendes, fekete fátyolos kurta-nemes menyecskének" öltözve Ungváron, otthonában látogatta meg a fejedelmet. Ez év májusában ismét Rákóczihoz fordult de nem talált meghallgatásra, csupán annyit tudott elérni, hogy 1707 októberében, közel egy év után, engedélyt kapott raboskodó férje meglátogatására. Pedig ennek lehetőségét a szökést követően betegeskedő Forgách a Bercsényihez küldött levélben is kérte. A rabság második évében - 1708-ban - Forgáchné „hogy Rákóczi szívéhez közelebb férhessen, felajánlotta kedveskedésül családi kincseinek egy részét", de ez sem volt eredményes. Ugyanez év július 13-án a tizenegy éves Zsiga fiukat a fejedelem kegyeibe ajánlva, kérte, a fejedelem: „neveljen belőle magának és a hazának jó szolgát." Az év őszén Munkácson a fejedelem meglátogatta Forgáchot. Együtt ebédeltek, de azt követően 14