Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)
Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes - Limbacher Gábor: Magyarok Nagyasszonya ábrázolása és népi kultusza a Palócföldön
„...mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd (...) kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel-papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom."^ 9) Az idézet szerint Szent István a lét mindkét dimenziójában gondoskodott az ország jövőjéről: egyeztetett földi utódjáról, majd az országot az Ég Királynője oltalmába helyezte. Felajánlása nem egyszerű imádság, szokott segítségkérés volt. Nem egyházi személyhez kötődött, mint amikor egy püspök a maga vallási tisztségénél fogva egyházmegyéjét vagy akár a pápa az egész egyházat a Szent Szűz oltalmába ajánlotta. Ezt a felajánlást egy jogszerűen uralkodó király tette, aki az országon, annak minden birtokán és polgárán teljhatalommal rendelkezett. E király végrendeletileg - barokk kori értelmezéssel mintegy jogi szerződés erejével - adta át mindenét és mindenkijét egy világ feletti Hatalomnak, Magyarország Védőaszszonyának. A keresztény magyarság lényegében az országfelajánlás okán tekintette Szűz Máriát Patrona Hungariae-nak. Ez Nagyboldogasszony ünnepén történt, így Máriának a magyarság pátrónájaként való ünneplése is évszázadokon át erre a napra esett. (10 ^ Egyes kútfők szerint Szűz Mária már István megkoronázásakor az ország pártfogójává választatott, és a szent király már végnapjait megelőzően, a Konrád császár elleni hadba szállás idején is úgy tekintett Máriára a magyar föld védőasszonyára, mint akire királysága örökös jogon rábízatott, és akinek az új öröksége. (11) A Szent István halálára vonatkozó legkorábbi szövegek a XI. század második feléből úgy értelmezhetőek, mint a Patrona Hungariae-kultusz formálódásában központi jelentőségű országfelajánlásmotívum kialakulásának stádiumai. Ezeket követően a Hartvik-legenda rögzíti először, hogy István király végső óhajával a Boldogasszony oltalmába helyezte az egyházat és az országot. (12) Ebben a Szent Istvánnak tulajdonított utolsó szavak sajátos tömörséggel szemléltetik apostoli királyunknak a Szent Szűzhöz fűződő viszonyát. Ismeretes a Szentírásból, hogy a Megváltó „Atyám kezedbe ajánlom lelkemet" felkiáltással lehelte ki lelkét a keresztfán (Lk.23,46). Szent István utoljára e mintaadó szavakat leképezve, archetipikus irányultsággal és kozmikus szemlélettel kiáltott fel, csillagokra emelve tekintetét: „lelkemet a te kezedbe ajánlom". Mintha ez a leképezés az újszövetségi drámának is aktualizálását célozná: István király életművével - a keresztény állam létrehozásával - a magyarság megváltását eszközölte. Krisztust utánzó felkiáltásában azonban a felsőbb lény Mária. Amint a második isteni személy fordult az Atyaistenhez, úgy fordult István király Szűz Máriához. Az isteni szeretetközösséget, mintegy imitatio Dei gyanánt leképezte a Boldogasszonnyal való bensőséges szeretetközösség, amely olvasatunkban csak úgy kaphat helyes értelmezést, ha úgy tekintjük, hogy Szent István Mária-kultuszában szervesen eggyéforrt ősvallásunk istenasszonyának és az istenszülő Szűzanyának az alakja. E felajánlás megmaradt a magyar köztudatban, és a Patrona Hungariae-kultusz történelmünkben időről-időre nyomon követhető. III. Béla király és Jób esztergomi érsek a XII. század végén megépítették az esztergomi székesegyházat, melynek díszkapuja (Porta Speciosa) Máriának a magyarok patrónájakénti különleges tiszteletéről tanúskodik. Ikonográfiája édestestvére a nyugat-európai székesegyházak monumentális homlokzati díszítéseinek, amelyek az üdvösségtörténetet, Jézus megtestesülésének misztériumát szemléltetik. A XVIII. században lebontott kapu mellett két fülkében is azok a próféták foglaltak helyet, akik a Megváltó eljövetelét megjövendölték. A két oldali kapufélen azok az evangélisták és apostolok voltak láthatók, akik Jézus megtestesüléséről tettek tanúságot. A kapu szemöldökgerendáján kerubok és angyalok kara jelent meg, Krisztus-jövendölő, illetőleg a templom szakralitását kifejező feliratokkal. A timpanonban azonban föltűnő módon az Atyával egylényegű, mennyei dicsőségében megjelenő Krisztus akkoriban szinte előírt ikonográfiája helyett Máriát látjuk királynőként a trónon. Balján a felé forduló Szent István, és a következőket mondja latin nyelvű mondatszalagon: „Kegyes Szűz Mária, fogadd oltalmadba kormányzásra váró országomat!" Mária válasza: „Elfogadom tieidnek gondozását (...)." Mária ölében a Kisded, akit a próféták megjövendöltek, az apostolok fölismertek, a magyarság pedig a szívébe fogadott. A felajánlásnak, 107
