Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: Fiatal demokraták erkölcsi katekizmusa - Madách Tragédiája

A Falanszterben Ádámot ennek lehetősége rettenti el: „Oh, mennyi ismerős mindenfelé, Es mennyi szellem, mennyi őserő. Ez vélem harcolt - az mártírhalált halt, Ez szűknek érzé a világtekét, S mi egyformára, mily törpére szűrte Az állam. " És Éva - akitől éppen gyermekét ragadja el a rendszer - kérdésében is az egyéniség elvesztésének fájdalmas kiáltása hangzik: „Lemondjak-e hát rólad mindörökre, Hogy elvessz a tömegben, és szemem Fürkésző gonddal hasztalan keressen A száz egyenlő idegen között?" (XII. szín) Az egyéniség kultusza feltételezte a másik ember tiszteletét, s ez követelményként a tolerancia elvében - Ádám sóhajában - jelent meg: „Aidalak, sors, hogy bíróvá nem tevéi. Mily könnyű törvényt írni pamlagon Könnyű ítélni a felületesnek, És mily nehéz ki a szivet kutatja, Méltányolván minden redőzetét"(XI. szín) Az egyéniség kellő önismerettel kell hogy rendelkezzen, „...meg nem árt Még egy kis lecke az önismeretből" inti Lucifer Ádámot az Eszkimó jelenetben. Az egyéniség érték, a szabadság az ember erkölcsi fokmérője, akit Madách szerint megillet a kérdezés joga és a kétkedés kötelessége. Nemzedéke felfogása szerint nincsenek vitathatatlan igazságok, megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatások, csalhatatlan nagyságok: „Egykor nevetni fognak az egészen. Az államférfit, kit nagynak neveztünk. Az ortodoxot, akit bámulánk, Komédiásnak nézi az utókor. " (X. szín) így oktatja tanítványát Ádám/Kepler/, s hozzá tehetnénk, hogy ebben van valami vigasztaló. Merészen jövőbe tekintő, távlatos gondolkodás volt ez. Annak felismerésére épült, hogy minden viszonylagos, mulandó, saját koruk is csak egy hulláma a történelem folyamának, önnön személyük, pláne nagyságuk is csak a történelmi feladatvállalás szempontjából érdekes. „A kor folyam, mely visz vagy elmerít Úszója, nem vezére az egyén. Kiket nagyoknak mond a krónika, Mindaz, ki hat, megérté századát, 101