Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kerényi Ferenc: Petőfi „ismeretlen” műve: A Salgó

egyébként még Fülek, Kékkő, Szanda, Sámsonvára (Fehérkő), Szécsény, Zagyva és Somoskő szerepelt. (A jegyzék legutóbb: Petőfi Sándor összes müvei V. s. a. r. V. Nyilassy Vilma, Kiss József, Bp. 1956. 157.) Noha a várlajstromot Petőfi nem vitte magával, kézirata utóbb el is kallódott, szenvedélyének később, felnőtt fejjel is hódolt, s kivált kiélhette felvidéki útján, 1845-ben. Ekkor június 4. és 13. között Kubinyi Rudolf vendége volt a Gedővár alatti Várgedén (szerepelt is a hajdani listán: „Várgede Gömör m[egyé].-ben. Kubinyiak valának oltalmazói az ozmánok ellen." I. h. 153./, onnan további kirándulásokat tett, Losoncra / a füleki várrom megtekintésével és a gácsi Forgách-várkastély felkeresésével, június 8-án/, majd június 12-én és 13-án - Hajnácskő érintésével - Somoskőre és Salgóra. Az Uti jegyzetekben maga a költő örökítette meg a kirándulás élményét: Vecseklőről a Mátra egyik ágán, a Medvesen keresztül érkeztek Somoskőre, amelyenk faragott köveit és a helyiek vendégszeretetét csodálta, megörökítette a helyi mondát a kanalazó törökről, akinek eszközét a somoskői magyarok lőtték ki a kezéből, mire a megszállók eltakarodtak („Hol van olly merész képzeletű költő, mint a nép"), majd következik a szorosabban Salgóra vonatkozó passzus: „Olly rendkívüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt, oda építeni. Környékezi rengeteg erdő bükk, cser, tölgy s egyéb fákból. A hegy teteje óriási gránitszikla s e fölött állott a vár, amellynek most már kevés maradványa van. A legmagasb fal mintegy két öles. Talán nem volt Magyarrszágon vár, melly olly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon barangolt." {Petőfi Sándor összes müvei, id. kiadás, V. 32.) A leírt jelenet versindító helyzetnek sem utolsó, ám a valós élményt követően még 11 hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen a Salgó. Sorsfordító csaknem-esztendő volt ez Petőfi számára: a kritika egyre dühödtebb támadásai közepette, barátai egy részének pálfordulásával, szerelmi kudarc után szülei szalkszentmártoni otthonában szembe kellett néznie eddigi pályájával, a világ- és embergyűlölet hónapjai, a Fe/Zîo'/c-korszak után újjá kellett építenie világlátását. Ezenközben megtalálta egyéni, összetéveszthetetlen költői hangját, amely megőrizte népdalkorszakának természetes, közérthető versbeszédét, de nem mondott le a Felhők epigrammáiban és a korszak más verseiben kikísérletezett, kozmikusabb, merészen romantikus képalkotásról sem. 1845 októbere és 1846 árprilisa között Petőfi csak akkor jött fel Pestre, amikor új műveinek kéziratait hozta magával: január elején a Tigris és hiéna с drámát a Nemzeti Színháznak, február végén/l hóhér kötele с regényt, március 10-én pedig a 66 versből álló Fe/ZzóTc-ciklust. Minden érkezése arról győzte meg, hogy- miután az 1843/44. évi országgyűlés már nem tudta megtárgyalni a szerzői jogi törvényt - a fiatal irodalom egyre jobban ki van szolgáltatva a szerkesztők és a kiadók önkényének. Januárban Vahot Imre, a Pesti Divatlap'szerkesztője közölte Petőfivel, hogy ezentúl csak minden második számban közöl tőle verset - egy-egy költeményért többet, összességében kevesebbet fizetve. A regényt csak Eötvös József sürgetésére fogadta el az a Hartleben Konrád, aki korábban már hasznot húzott a költő két regényfordításából. A Tigris és hiénát a Nemzeti Színház elfogadta ugyan, de bemutatóját nem bérletszünetben hirdette meg; a drámát Petőfi ezért maga vonta vissza. Ezzel betelt a pohár, s mivel már egy évvel korábban, 1845 február-márciusban felmerült baráti köre, a „rüpőktársaság" megszervezésének ötlete, most a fiatal irodalom gyorsan organizálta önmagát. 1846. március 14-én jelent meg az első sajtóhír a divatlapok alkotói törzsgárdát adó írónemzedék sztrájkjáról. Kilenc író nyilatkozata (április 8-i keltezéssel) április 12-én került a nyilvánosság elé: „... alulírtak (...) elhatárzák, hogy folyó év július első napjától kezdve, munkálkodásukat a szépirodalmi lapoktól megvonják, s erejöket -59-