Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

den jót kívánt. A kisfiú nőtt, nevelkedett. De bizony ebbe az időbe, akkor egy nap vót egy esztendő. Bizony a fiú úgy felnőtt, hogy legénnyé serdült. - Kedves édesanyám, hogy kerültél te ide, ki az Isten nagy sivatagjavadonjába? - Hát, fiam, kijöttem apáddal, hét királyságnak hét országából. Mindenkit adóztattak, mindenkit ütöttek. Szegény apád megunta, mert csak egy kecskéje maradt. Kijöttem, de apád, fiam, elment egy reggel, és nem jött vissza soha. Én megszültelek téged. - De kedves anyám! Mir szólítol te engem Hóvirágnak? Hát nézd, minden szép, ragyogó, csicseregnek a madarak, minden virágba van! - Hát, - aszongya - fiam, mert eljött egy nagyon szép nő, û adta a meleget, ű adta az abroszkát, ű adta rád a neved, hogy Hóvirág vagy. - Hát, de jó lenne vele találkozni! - De hát - aszongya - fiam, megtanálkodhatsz vele, de olyan feltételek mellett, hogyha eljön. Ha nem jön el, nem tanálkodhatsz vele, mert nem tudod, hol lakik! - Nem baj, édesanyám - aszongya -, estére én kimék a kunyhó elébe, hátha meglátom. - Nem baj, gyerekem! Beborult az alkony, lassan-lassan elhalványult a lemenő nap szép sugara. Nézte a fiú. Hát, amikor elcsendesedett minden, lássa, hogy a földbül jönnek fel a virágok, oszt világítanak. Világító tulipánok, rózsák. Nézte a fiú. Há látta, hogy egy gyönyörű arany szőnyeg az erdő fenyvese közül kigördül. Rajta egy nő, tiszta rózsaszín fátyolba, egy fehér paripán. Odament a fiúhoz. - 0, Hóvirág. Nagyon boldog vagyok, hogy látlak. De ne felejtsd: ha megcsókollak, mindig igazságosnak kell, hogy legyél. - Hogyhogy igazságosnak, mi az az igazság? - Mindig szeretni kell az embereket, jót kell tenni nekik, jót kell velük tenni, és az igazságot kell mondani. - Na majd - aszongya -, idefigyelj, Hóvirág! Ha eljössz velem, adok neked egy gyümölcsöt, oszt hazugságra soha-soha, soha nem nyílik a szád. Ahol hazugság van, oszt elneveted magad, minden összedűl. Aszongya: - Te ki vagy? - Én vagyok a Tél Tündére, Tél Angyala. Én hoztam nektek mindent. - Hogy köszönjem meg neked? Térdre akart esni, megfogta a jánynak a karját. - Ne köszönd meg nekem, hanem gyere! - De - aszongya - még soha nem ültem paripán. Az anyja térdre esett előtte: - Ne vidd el az egyetlen fiamat, mi lesz velem? Aszongya: - Nem messzire viszem, mindjárt visszaengedem a fiadat. Nem bántom a fiadat, semmi bántódása nem lesz. Az asszony levette a keszkenőjét, abba sírt, nézte a fiát, oszt keszkenőjébe tette az arcát. - Elviszik a fiamat! A fiú felült a lóra, a jány elébe ült, mentek. Ahogy mentek, arannyá vált a fenyves, arany szökőkutak nőttek fel a földbül. Vezeti be egy csengő aranypalotába. - Látod - aszongya -, Hóvirág, hogy hova hoztalak? - De, hát én csak egy szegény vagyok - aszongya -, énnekem csak egy kunyhóm van. - A lelki boldogság nagyobb, mint a vagyon. Tanuld meg azt, hogy a lelki gazdagság minden kincsnél nagyobb. Én azt adom neked. Nem értette meg a fiú, hogy boldogságot akart neki adni, lelki gazdagságot. Nem vagyon-gazdagságot, anyagi gazdagságot. - És anyámmal mi lesz, ha te gazdaggá teszel? Ne úgy értsd ezt, hanem minden nap egy esztendő! - Apád el van fogva az elátkozott kastély völgyibe, azt is ki kell szabadítani. - Apám él még? -54-