Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Balogh Zoltán: Egy losonci vaskereskedő útja az önállósodásig

tudtak a veszélyes esetről. A kár 4-5 Ft-ra rúghatott, de őt nem okolhatták volna, mert a két erős embernek is elegendő munkát később elvégezte. A vásárok közben is megesett egy-egy baleset. Egyszer a tabi vásáron rosszul álltak oda a kijelölt sátorhelyre, és a megrakott nehéz szekér helyretolása közben könyöke bekerült a kerékküllő közé. Kificamodott és erősen bedagadt karját ez alkalommal már orvosnak kellett helyretennie, de a fájdalomtól még így is hetekig szenvedett. A szekérrel és az orvosokkal máskor is meggyűlt a baja. 1833 júliusában a siófoki búcsúvásárról hazafelé tartva a 16 mázsával megrakott szekér kereke keresztülment a jobb lábán. Hirtelen a az egyik lónak leesett a gyeplőszára és ő szállt le az istráng közé, hogy felvegye azt, de a hámfa ellökte és megtörtént a baleset. A kocsis látva a bajt megállt, nehogy a hátsó kerék is elkapja, de így is a segédek tették fel a kocsira. Szerencsére a lába belenyomódott a vastag homokba és a frissen vasalt szekérkerék hegyes sínszege a csont melletti húst találta el. Ádámnak annyira bedagadt a lába, hogy leszállni sem tudott, otthon úgy vették le a kocsiról, csizmáját késsel kellett lefejteni. Egy palotai kirurgus kezelte, de sikertelenül, mert már vadhús is nőtt a seben. Az orvos által javasolt amputálás, hogy az üszkösödést, vérmérgezést megelőzze, annyira felháborította őt, hogy kérte, „többé látogatásával maradjon el". Főnökét pedig arra kérte, hogy vitesse őt haza és felgyógyulásáig adjon szabadságot. Gyönkön édesanyja gondos ápolása és tapasztalt gyógymódja 12 nap alatt talpra állította, visszatérhetett palotára. „A tanulság ebből, hogy a tudatlan orvos csak kárára és terhére van az emberiségnek, kiszámíthatatlan, hány embert áldoznak fel könnyelmű experimentációjukkal..." A XIX. század első és második negyedében Somogy vármegyében napirenden volt az útonállás és a rablás. Ok sokat jártak a somogyi vásárokra és rengeteget utaztak erdőkön, pusztákon egyik vásárról a másikra sokszor jelentős bevétellel, de útjukat nem állták betyárok. О maga egyszer közelről is látott betyárokat. A toponári csárdába szállva főnöke őt küldte borért, amikor megtudta, hogy odabenn vagy 12 zsivány mulat. „Borzasztó látvány tárult fel előttem, két hosszú tölgyfa asztal környezve 4 lócával és elfoglalva körülülte vagy 12 szűrös kondás baltája mindenkinek előtte az asztal táblába vágva az asztal tele rakva boros palackokkal, mindenik makrapipából eregeti a bodor füstöt, isznak és káromkodnak." Bár másnap igen jó vásárt csináltak, főnöke megfogadta, Toponárra nem megy többet vásárba. A kemény megpróbáltatások által megedződött fiú negyedik tanuló évében az üzlet minden szakában segédi képességet ért el, főnöke bizalma egyre nőtt iránta. Többször küldte a kocsissal őt Révkomáromba deszkáért, és faanyagért, többször vitte magával a pesti vásárokra. Igaz, hogy főnökei megkedvelték az üzlet csinját-bínját kitanuló Ádámot, a felszabadításra azonban még jó két évet várni kellett. Addig is igyekezett gondolatait másfelé terelni és megadással tűrni sorsát, mintha már ő e családhoz lenne láncolva. Kereskedői képességeinek önálló bizonyítására 1835 májusában nyílott lehetősége. Főnöke és öccse a szekszárdi vásárra utaztak sürgős ügyben, ezért őt bízták meg a Mezőkomáromban ugyanakkor tartott országos vásáron való megjelenéssel. „E nagyszerű megbízatásnak büszke önérzettel vágytam megfelelni, midőn alkalmat adtak, hogy ilyen gondot ügyességet és képességet igénylő munkát önállóan teljesítsek." A kijelölt időpontra, viszontagságos útja ellenére Ádám megjelent a vásárban. A feladat pontos és szakszerű teljesítéséért nem győzték főnökei dicsérni. Czóbelné, aki a vásári előkészületek szemtanúja volt, a gyors és mesteri csomagolást és rakodást, főnökei pedig a vásári sá-32-